Szavazás

Szenttamás.rs

A jövő vasárnap szavazunk

Amikor január első napjaiban Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, Pásztor István három vajdasági községben kiírta a tartományi pótválasztásokat, a szenttamásiak még csak nem is sejtették, mekkora népszerűsége lesz a városkának a következő hetekben. Csak annyi volt a hír, hogy pótválastásokat kell tartani, mert a tartományi parlamentbe ezekből a községekből bekerült képviselők más funkción is vannak, és emiatt megüresedett három szék. Hogy ebből a háromból a szenttamási, azaz a 49-es választási körzet jelöltjének párnázott székében ki foglal majd helyet, február 17-én, 20 óra után biztosan kiderül.

Hogy ebben a hideg téli időszakban is fel tud forrósodni a hangulat, mi sem bizonyítja jobban, hogy a fővárosból érkező rangos tisztségviselők egyre többen jöttek/jönnek Szenttamásra. Kampányolnak. Egymást érik a különböző látogatások, érkeznek a belgrádi rendszámtáblájú luxusautók kísérettel vagy anélkül, munkanapokon és hétvégén, szinte mindegyik párt helyiségében előadások, tribünök zajlanak, ezenkívül intézmények, kisebb nagyobb vállakozók látogatása is benne van/volt a szenttamási „kirándulásban”.

Maga a szerb kormányfő volt az első. Ennek azért van akkora jelentősége, mert még az idősebbek sem emlékeznek rá, járt-e valaha kormányfő Szenttamáson. A Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dačić január 23-án a dél-bácskai kisvárosban egy rangjához méltó fogadtatásban részesült. Őt követően Slobodan Puzović, tartományi területrendezési titkár jött, majd a szerbiai mezőgazdasági miniszter, Goran Knežević és Zoran Babić, parlamenti képviselő – mindketten a Szerb Haladó Párt tisztségviselői – látogattak hozzánk. Miroslav Vasin, tartományi gazdasági titkár is járt itt. Vasárnap, február 3-án a szerb igazságügyi miniszter, Nikola Selaković, majd kedden, február 5-én Petar Stanojević, energiaügyi miniszterhelyettes, Dejan Trifunović, a megújúló energiaforrásokkal és a nemzetközi kapcsolatokkal megbízott miniszter helyettese, Dejan Popović energiaügyi államtitkár és mr. Mirjana Flipović, energetikai és környezetvédelmi miniszterhelyettes. Február 8-án Slavica Djukić Dejanović, egészségügyi miniszter, február 9-én pedig Aleksandar Vučić, a szerb kormány első alelnöke járt Szenttamáson.

Voltak nálunk azonban a vajdasági magyarság képviselői is. A VMSZ helyi alapszervezete által szervezett lakossági fórum keretében a polgároknak Csíkos János, tartományi sport és ifjúsági titkárhelyettes, Juhász Attila, tartományi művelődési segédtitkár, továbbá a Tartományi Gazdasági Titkárság titkárhelyettese, ifj. Juhász Bálint az aktuális pályázati lehetőségekről tartott előadást. Egy újabb lakossági fórum keretében, február 12-én, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője és Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselője és a parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja beszélget a polgárokkal.

Nem hivatalos források szerint jönni fog még Dragan Đilas, a Demokrata Párt elnökhelyettese, Dušan Bajatović, az SZSZP alelnöke, a Srbijagas vezérigazgatója, és közönség elé lép Djordje Balašević népszerű könnyűzenész is. Forgalmas és népszerű lett a mi kisvárosunk.

Visszatérve a választásokhoz, el kell mondani, hogy a jelöléshez szükséges hitelesített aláírások gyűjtése már január második felében megindult. Mint kiderült, legalább 200 aláírást össze kellett gyűjtenie egy-egy jelöltnek ahhoz, hogy jelöltetését a helyi választási bizottság elfogadja. Volt, aki napokig gyűjtögette, más néhány óra alatt, ennek függvényében történtek az aláírások átadásai is a községi választási bizottságnak. A február 2-i határidőig összesen nyolc jelölt adta át a jelöléshez szükséges elegendő számú aláírást. Ők pedig: Aleksandar Jojkić (Vajdasági Szociáldemokrata Liga), Zoran Dudvarski (Szerb Megújhódási Mozgalom), Ifjú Judit (Vajdasági Magyar Szövetség), dr. Milka Karać (Szerb Szocialista Párt– Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja – Egységes Szerbia – Szerbiai Szociáldemokrata Párt koalíció), Dražen Vujić (Szerb Radikális Párt),Tanasijin Valéria (Jobb Vajdaságért – Bojan Pajtić koalíció), dr. Živko Nastić (Szerb Haladó Párt) és Mile Sadžakov (Szerbiai Demokrata Párt). Ebből arra lehet következtetni, hogy február 17-én, a településen lévő 28 választóhelyen az urnák elé járuló szavazópolgárok mindössze egy szavazólapot kapnak, nyolc névvel, melyek ábécé sorrendben lesznek feltüntetve. Közülük egyet kell majd bekarikázni.

Paraczky László, Szenttamás, 2013. február 7.