Hírek

Szenttamas.rs

 

Új konténerek Szenttamáson

A környezetvédelmi minisztérium támogatását az intézmények és a polgárok között osztják szét

A szenttamási önkormányzati hivatalban aláírásra került szerződés értelmében a község összesen 133 konténert és kukát kapott a Környezetvédelmi Minisztériumtól. Mint elhangzott, az országban 34 önkormányzat részesült ilyen támogatásban.

A szerződést Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, és Sara Pavkov, a Környezetvédelmi Minisztérium tanácsadója látta el kézjegyével, majd megtekintették a Graditelj Kommunális Közvállalat gépparkjának udvarában álló, kiosztásra váró konténereket.

− A Környezetvédelmi Minisztérium az idén 34 önkormányzat számára biztosított különböző felszerelést, köztük konténereket, kukákat, valamint takarítógépeket. A minisztérium jelenleg több fronton dolgozik. 2021 januárjától számos pályázatot bonyolítottunk le, amelyek közvetlenül befolyásolják az életminőség javítását. Ezek elsősorban olyan pályázatok, amelyek a légszennyezés csökkentésére vonatkoznak, például a közintézetek és egyéni felhasználók fűtési rendszerének, illetve a kazánházak cseréjére, de ide sorolhatók az erdősítési és környzetvédelmi projektumok, a helyi közösségekben lezajlott választásokat követően pedig tartományszerte a vadon létesített szeméttelepek felszámolása következik – nyilatkozta Sara Pavkov.

Miután megköszönte a támogatást, Radivoj Debeljački elmondta, a konténereket és a kukákat a magánvállalkozók és a háztartások fogják használni. Szenttamás polgármestere kitért azokra a projektumokra, amelyeket az önkormányzat eddig sikeresen megvalósított, illetve a közeljövőben tervez realizálni. − Egy újabb konkrét és jelentős támogatás érkezett Szenttamásra, aminek köszönhetően megtehető az első lépés a jó hulladékgazdálkodás felé, s ami az önkormányzat egyik idei céljai között szerepel. A téma igencsak aktuális, így a minisztérium képviselőjével elbeszélgettünk a helyi hulladéklerakó felszámolásáról és az újvidéki regionális hulladéktárolóhoz való csatlakozásról. Kiemelném a minisztériummal folytatott együttműködés sikeres projektumai közül a több alkalommal megvalósult fásítási akciókat, valamint a turiai általános iskola kazáncseréjét. Bízom abban, hogy az előttünk álló időszakban folytatódik az eddigi sikeres együttműködés, különös tekintettel arra, hogy több más önkormányzattal párhuzamosan községünk is pályázott a csatornahálózat és a szennyvíztisztító kiépítésére.

Remélem, hogy az itt élő polgárok számára mindkét fontos projektumhoz már az idén megkapjuk a támogatást, és kezdődhet a munka – mondta Radivoj Debeljački.

 

P. L.

szenttamas.rs