Meddig?
Október és november folyamán újabb szennyeződési hullámok érték a Szenttamást átszelő Krivaja folyót, továbbá a Duna‒Tisza‒Duna-csatornát, amely a település szélén halad el. Több sporthorgász, környezetvédő keresett fel személyesen, telefonon, hogy vigyem a fényképezőgépet: „Van mit látni!” Legutóbb pénteken, szombaton és hétfőn vonult le a csatonán egy-egy „hullám”, a víz felszínén temérdek hal kapkodott levegőért, az apróbbak a partra vetődve pusztultak el.
A csaknem egy évszázada húzódó „piszkos víz” problémája a technológia előrehaladásával nem csökkenő, hanem nővekvő gondot hozott az itt élőknek, és ahogy ebben a pillanatban tűnik, Európa legnagyobb pöcegödrének (már régóta így nevezik a Duna‒Tisza‒Duna-csatornát) illatát még az unokáink is érezni fogják. Úgy tűnik, csődöt mondtak a felelősök, a környezetvédők, a technológia, zsákutcába futottak a megszavazott környezetvédelmi törvények. Pusztul a hal és az élővilág a Krivajában és a csatornában is. A csatorna mellett és közvetlen közelében lakók esetében a szennyezés okozta betegségek (mint különböző rákbetegségek és az asztma) pedig – megfelelő bizonyítékok híján ‒ egyszerű „betegségnek” van elkönyvelve. Közben meg csak elcsavarjuk a fejünket, kibúvót keresünk ez alól, amiért mindannyian felelősök vagyunk. Közöttünk pedig legnagyobb felelősök azok, akik irodáik karosszékének kényelméből diktálják a környezetvédelmi előírásokat, törvényeket, és azok be nem tartása esetén a megfelelő szankciókat tartalmazó határozatokat vagy ilyen-olyan büntetéseket. A gond az, hogy pontosan ezek az emberek azok, akiknek fogalmuk sincs, mit jelent egy hónapokon át bűzlő csatornaparton lakni, élni, aludni, ruhát teregetni. Ezek az emberek azok, kik nem vettek még a piacon és az utcán árult, oxigén után menekülő, orvhalász hálójába, szákjába került halból, mert tudják (vagy sejtik), hogy honnan származik.
A Krivaja és a csatorna is fentről, északról indul. Előbbi a szabadkai homokkődombokból Bajmok és Tavankút települések között ered és Turiánál torkollik a Duna‒Tisza‒Duna-csatornába. Arról, hogy mi minden kerül a folyóba a felső szakaszon, (Topolyán, Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, stb.) nem tudni pontosan, mint ahogyan azt sem, hogy hol és mikor. Ezt az ott lakók tudják, látják és (sajnos) érzik is. Mi szenttamásiak csak azt tudjuk, hogy már nincs benne sem hal, sem béka, de még hínár sem. Büdös, néha szürke, néha fekete a folyócska vize, senki sem tudja mitől és hogyan, csak akkor van némi (sajtó)reagálás, ha sikerül egy-egy ilyen szennyezési hullámot lencsevégre vagy videóra venni, és amikor erről egy-egy illetékes személyt sikerült megszólaltatni. A környezetvédők is belefáradtak már. Főleg a sok magyarázkodásba, a bizonyítékok gyűjtésébe, a haltetemek megsemmisítésébe. Vaskapukat döngetnek, falakat dönte(né)nek, minden törvényes eszközzel tiltakoznak a szenyezés ellen, de hiába. Ideig-óráig megszűnik a (főleg vegyi anyagokkal történő) szennyezés, majd mire az víz élővilága kicsit magához térne, jön az újabb hullám, ami mindent magával visz, egészen a Duna‒Tisza‒Duna-csatorna hat kilométerrel lejjebb levő torkolatáig. A szenttamásiak ezidáig óriási pénzeket fektettek a Krivaja partjának rendezésébe, az iszap kotrásába, a meder mélyítésébe. A cél egy ökológiailag tiszta, európai szabványoknak megfelelő, sportra, sétára egyaránt alkalmas övezet létrehozása, amelyet a jelen és a jövő generációk évszaktól függetlenül naponta igénybe vethetnek. Félő azonban, hogy mire elkészül az egész települést érintő projektum, a folyócska vize annyira szennyezett lesz, hogy nemhogy a partra, de még a közelébe sem mehetünk majd.
A csatorna vízminőségével még rosszabb a helyzet. Csaknem 9o év telt el az első szennyezés óta (!!), de sem akkor, sem most nem történt szinte semmilyen kézzelfogható előrehaladás annak érdekében, hogy megszűnjön. Sőt az ipari fejlődéssel egyre nagyobb méreteket öltött szennyeződés kivizsgálási folyamatainak eredményeire sem történt egetrengető reagálás. Külföldi segélyek, hazai pénzmilliók úsztak le a csatornán anélkül, hogy a vízminőség javítására tett erőfeszítések akár egy picit is előrébb mozdultak volna. Szerveztek tüntetést, kiróttak büntetést, a csatorna melletti üzemeket, gyárakat bírósági határozattal kötelezték ilyen-olyan korszerű szűrőberendezések felszerelésére, nyilatkoztak a felelősök, de a csatorna vize továbbra is bűzlik, fertőzött. Az oxigénhiány miatt pedig egyre több a haltetem, pusztul az élővilág, a parton lakók pedig már előre félnek az októbertől és a novembertől (akkor kezdődik a cukorrépa-feldolgozás időszaka), ugyanis ebben a két hónapban szinte lehetetlen kinyitni az ablakot, vagy kint tartózkodni az udvarban.
Közelednek a választások. Az ökológia minden párt programjában ott van, és a kampány során kiemelkedő szerepet kap majd. Figyeljünk oda, mi mindent ígérnek. A választások után pedig álljuk ki akár a Krivaja, akár a Duna‒Tisza‒Duna-csatorna partjára, és tegyük fel a kérdést: Meddig még?
Paraczky László
