Felhívás

Szenttamas.rs

 

Szent István-nap Szenttamáson

A magyar nemzeti ünnepen 2022. augusztus 20-án (szombat) 16 órai kezdettel a Gion Nándor Emlékház udvarán Szent István-nap alkalmából rajzdélutánt szerveznek a gyerekek számára. Az eseményen megismerkedhetnek Szent István királyunk rövid történetével, majd rajzolnak róla. A szükséges eszközöket a szervezők biztosítják. A rendezvényre, melynek támogatója a szenttamási Kultúrotthon, szeretettel várják a gyerekeket.

A felújított kálvária megáldásának 21-dik évfordulója, valamint Szent István tiszteletére 19 órakor a kálvária-kápolna előtt tábori misét mutatnak be.

A szentmisét követően a program az emlékházban folytatódik, ahol Simonyi Balázs és Tóth Barnabás Gionfalva című portréfilmjét vetítík. Minden rendezvény ingyenes és minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs