Hírek

Szenttamas.rs

 

Augusztus 5-én tartják a Szenttamási Barázdát

 

Együttes ülést tartott hétfőn a szenttamási Helyi Közösség Mezőgazdasági Bizottsága és a Szenttamási Barázda szervezőbizottsága. Az idei, sorrendben 18. rendezvénynek ezúttal is a szenttamási Pionír Mezőgazdasági Birtok ad otthont. A szántóverseny 2017. augusztus 5-én (szombaton) délelőtt 9 órakor kezdődik, és a kora délutáni órákig tart, célja pedig a búzatarló szántásának versenyszerű bemutatása mellett a mezőgazdasági gépesítés népszerűsítése és fejlesztése, valamint a mezőgazdagságban szerzett tapasztalatok közvetlen megosztása.

Az egyik legnépszerűbb és legtömegesebb eseményre az előkészületek már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek. Vladimir Rankov agronómus, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke az ülést követően portálunknak elmondta, a lassan két évtizedes hagyományra visszatekintő rendezvény az egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű versenynek számít az országban: ‒ Az elmúlt 17 év lehet valakinek sok, vagy kevés, de az tény, hogy a Szenttamási Barázda idén februárban bekerült az elmúlt év három legsikeresebb mezőgazdasági rendezvénye közé az országban. Az erről szóló elismerést a Szerbiai Újságírók Egyesülete és az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara közösen adományozta a községnek és a szervezőknek. Ez a díj pedig önmagáért beszél, ugyanis ezáltal nemcsak a szervezők munkáját ismerték el, hanem a mezőgazdaság területén tett népszerűsítési erőfeszítéseket is. Tizenhét év alatt sok minden megváltozott  a mezőgazdaságban, és mi, akik ezt a rendezvényt szervezzük, ezzel nagyon is tisztában vagyunk, hiszen  évről évre újításokkal igyekszünk népszerűsíteni a mezőgazdaságot. Így több alkalommal a szántóversennyel párhuzamos kísérőrendezvényként volt már termékbemutató, az érdeklődők üzem közben megtekinthették a legkorszerűbb felszereléseket, de az itthoni és külföldi gyártók és forgalmazók képviseletében szerepelt vetőmag, növényvédőszer és többfajta kapcsolható eszköz is a kiállításon. Az idén a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a Barázda keretében szakmai előadásokat tartunk mindazon termelőknek, akik új dolgokaról szeretnének hallani, ugyanakkor megosztani tapasztalataikat másokkal – magyarázta Rankov.


A főszervező elmondta még, hogy az augusztus 5-én sorra kerülő Szenttamási Barázda szántóversenyre ismért a Pionir Rt. birtokán kerül sor (az ún. Prizmán),  és a helyiek mellett a szomszédok településekről is várják a legügyesebb mezőgazdászokat. Hangsúlyozta, a szántóversenyen nem a gyorsaság a legfontosabb, hanem az ügyesség, a precizitás és a tudás. Emellett természetesen a barázda nyitását, csukását és az egész felszántott felületet osztályozni fogja majd a kinevezett versenybizottság. Vladimir Rankov egyúttal felhívta a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy azok, akik szeretnék bemutatni szántással kapcsolatos tudásukat, mielőbb jelentkezzenek a 021-730-133-as vagy 064/64-27-178-as telefonszámon. Mint mondta, érdemes bejelentkezni, hiszen a díjazottakat a számtalan értékes nyereménytárgy mellett pénzjutalom is várja. Ugyanakkor díjazva lesz még a legfiatalabb és a legidősebb versenyző, a legjobb női versenyző, továbbá a legjobban felszerelt traktor-erőgép is : ‒  A versenyen részt vehet minden traktorista nemre és korra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy mezőgazdasági vállalat, földműves-szövetkezet dolgozója vagy önálló mezőgazdasági termelő – mondta végezetül Vladimir Rankov.





Paraczky László