Hírek

Szenttamas.rs

                                                       

Augusztus 24-én tartják a 20. Szenttamási Barázdát

 

A szenttamási Helyi Közösség szervezésében 2019. augusztus 24-én kerül sor a jubiláris, sorrendben 20. Szenttamási Barázda elnevezésű rendezvényre. Az egy, két- és többvasú ekékkel történő szántóversenyt a Pionir mezőgazdasági birtok parcelláján tartják, a szervezők pedig a kísérőrendezvények mellett minden résztvevő számára ingyenes reggelit és ebédet biztosítanak. Az idei szántóverseny részleteiről a szervezőbizottság elnökét és a Helyi Közösség első emberét, Ninoslav Jokanovićot kérdeztük.

− Tekintettel arra, hogy az idén 20. alkalommal kerül megrendezésre a verseny, a szervezőbizottság mindent beleadott, hogy emelje az eddig is színvonalas rendezvény népszerűségét, és hogy a versenyzők mellett minden korosztály, minden polgár megtalálja a számára érdekes mozzanatokat. Igen sokan bekapcsolódtak a szervezésbe, hiszen egy tömeges és a község hírnevét öregbítő rendezvényről van szó. Az ötlet 1997-ben az akkori téli mezőgazdasági előadások keretében merült fel először, és még azon a nyáron Füstös Illés és Kancsár Antal kezdeményezésére a Srbobran Földműves Szövetkezet és a Hagyományápolók Klubja közös szántóversenyt rendezett. Akkor csupán néhány versenyző állt rajthoz, a következő két évben viszont már többen voltak. A harmadik rendezvény után a Helyi Közösség átvette a Szenttamási Barázda szervezését, és azóta is itt ülésezik a szervezőbizottság. A rendezvény célja nem változott, azaz a mezőgazdasági mechanizáció népszerűsítése és fejlesztése mellett a pontos és minden kritériumnak megfelelő szántáson van a fő hangsúly – magyarázta a szervezőbizottság elnöke.

Mint mondta, a verseny az idén a Pionir birtokon zajlik, mintegy 3 kilométerre a településtől, és részt vehet minden traktorista nemre és korra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy mezőgazdasági vállalat, illetve földműves szövetkezet dolgozója, vagy önálló mezőgazdasági termelő.

− A résztvevők búzatarló leszántásában versenyeznek (25 centiméter mélységre) könnyű és nehéz traktorokkal.

A kategóriák:

1. Könnyű - A csoport (1-2 fejes ágyekék és váltvaforgatók).

2. Közép - B csoport (3 fejes ágyekék vagy váltvaforgatók).

3. Nehéz - C csoport (4 vagy többfejű ágyekék vagy váltvaforgatók).

Mindhárom kategória első, második és harmadik helyezettje díjban részesül.

A parcellákat megszámozzuk, a sorrend pedig kategóriánként sorsolással dől el. Minden kategóriában szakzsűri bírálja és pontozza a versenyzőket, a verseny folyamán lehet pozitív és negatív pontokat is gyűjteni. Nem a gyors, hanem a minőséges munka a fontos. A három zsűri a verseny végén összegezi a pontokat, és az első három helyezettet díjazzuk. Az első helyezett 25, a második 20, a harmadik helyezett pedig 15 ezer dináros pénzjutalmat kap. Mindazon versenyzők számára, akik díj nélkül maradnak, vigaszdíjként a szervezőbizottság különféle mezőgazdasági terméket, vetőmagot, növényvédő szereket, műtrágyát stb. sorsol ki, tehát érdemes benevezni.

A kísérőrendezvények közül elsősorban a fiataloknak szóló sportversenyekre és vetélkedőkre hívnám fel az érdeklődők figyelmét, hiszen itt is minden egyes versenyszámot megnyerőt külön díjazunk, a rendezvényre látogató várandós anyukák számára pedig vásárlási utalványokat biztosítunk. És akkor még nem szóltam a jó hangulatot biztosító zenekarról, a rendezvény kulturális részéről és sok más érdekességről, amivel úgy a helyi, mint a vidéki látogatókat várjuk. Néhány napon belül a versenykiírás is megjelenik, azonban már most szeretném felhívni a mezőgazdasági szövetkezetek, vállalatok és egyéni termelők figyelmét, hogy vegyenek részt a rendezvényen, akár versenyzőként, akár kiállítóként – mondta végezetül Ninoslav Jokanović.

 

Paraczky László