Hírek

Szenttamas.rs

 

Három rendezvény egy helyen

A mezőgazdaság, ezen belül pedig a szántás volt a főszerepben a Szenttamáson sorra kerülő rendezvényeken

A Pionír Részvénytársaság mezőgazdasági parcellája adott otthon szombaton három nagy eseménynek: huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Szenttamási Barázda, itt szervezték meg az első országos szántóversenyt és a sorrendben 9. Traktoros Találkozót.

Az eseménysorozat reggel 8 órakor a Helyi közösség egykori épületénél kezdődött amikor is a Dózsa György utcában félszáznál is több traktor gyűlt össze és dübörgött végig Szenttamás utcáin. A rendőrség által kísért, kisebb nagyobb ekékkel felszerelt erőgépek a főúton vonultak a mezőgazdasági birtok egyik nagyobb búzatarlójára, ahol hagyományosan egymás mellé sorakozva várták a szántási versenyszabályok ismertetését. A szervezők közben gondoskodtak arról, hogy az alkalmi kulturális műsor mellett tarka programot biztosítsanak mindenki, így a legfiatalabb és a legidősebb látogatók számára is. A kicsik a vetélkedők mellett rajzolhattak, sportversenyeken vehettek részt, az idősebbek pedig megtekinthették a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket és felszerelést, beszélgethettek a legismertebb vetőmag gyártókkal és a szakemberekkel. A megnyilvánulások erejét és lehetőségeit igazolja a nagyvállalatok érdeklődése a mezőgazdaság mint üzletág iránt, továbbá emelkedett a nyomtatott és online sajtó, valamint a rádió és televízió képviselőinek száma is.

− A Szenttamási Barázda valójában az egyik legfontosabb esemény a községben, hiszen jól tükrözi önkormányzat, a mezőgazdaság, mint fő ágazat, és az itteni polgárok életét és munkáját. Tovább ápoljuk ezt a nagy múltra visszatekintő és hagyományos rendezvényt, és igyekszünk úgy megszervezni, hogy érdekes legyen mindenki számára, és hogy évről évre több látogató keressen fel bennünket. Büszkék vagyunk arra, hogy a huszonötödik rendezvénnyel párhuzamosan az országos szántóversenyre is községünkben kerül sor, amit önkormányzatunk mellett a mezőgazdasági minisztérium is támogat. A fő cél az, hogy mindkét rendezvény évről évre növekedjen, hogy minél több résztvevőt és látogatót vonzzon a tartomány és az egész ország területéről. Biztos vagyok abban, hogy Szenttamás megfelelő mezőgazdasági területet biztosít a szántóversenyek megszervezéséhez, amit korábban bizonyítottunk is – nyilatkozta Radivoj Debeljački, a község polgármestere.

Az eseménysorozatot Aleksandar Bogićević mezőgazdasági segédminiszter nyitotta meg, aki felszólalásában kiemelte, az idén a minisztérium támogatásával megalakult a Szerbiai Szántómesterek Társulata, amely Szenttamás mellett Novo Seloban és Leskovácon is megtartotta az országos versenyét, így a szombati versenyre a legjobbak érkeztek. A rendezvényen a földműveseknek a versenyzés mellett tapasztalatcserére is lehetőségük lesz, megtekinthetik a legújabb ekéket és a többi mezőgazdasági gépet, elbeszélgetnek a magházak képviselőivel, mindez számukra biztosan sokat jelent. Hozzátette, a minisztérium továbbra is felkarolja az ilyen rendezvényeket.

A szántóversenyen ötven traktorista vett részt, a versenyrész azonban igen nehéz körülmények között zajlott, hiszen több hónapig tartó szárazság és extrém magas hőmérséklet miatt a föld nagyon kemény volt. Igaz, szombaton a kora reggeli órákban 10-16 liter eső esett, de a kiszárad talajnak ez semmit sem segített, talán csupán annyit, hogy a traktorok és ekék után nem volt porfelhő.

Arról, hogy a különböző versenyekről, vetélkedőkről, sport- és kísérő rendezvényekről mindenki elégedetten távozzon, a rendezvények főszervezője, a szenttamási Helyi közösség bizottságai és a Kultúrotthon dolgozói gondoskodtak. A támogatóknak köszönhetően a legkisebbek játékokat, a diákok és a résztvevők pedig pólókat kaptak.

Az idei verenyek győztesei: A könnyű – A kategóriában szőregi Bogdan Bikić lett az első, Savo Dulić (Szőreg) a második, Branko Kovačević (Szenttamás) pedig a harmadik. A középső – B kategóriában első helyen a turiai Marko Atanasković, a másodikon pedig Đorđe Dinjaški végzett. A C kategóriában az első helyen Vladimir Nikolić végzett, a második Aleksandar Belić, a harmadik pedig Bojan Tutorov lett.

A Szenttamási Barázda szervezői díjazták még a legidősebb (Đorđe Dinjaški, 1962-ben született) és a legfiatalabb verseyzőt (Jovan Gložanski, 2012), a legjobb női versenyzőt (Jelena Madžarev), a legtávolabbról érkező verseyzőt (Dejan Tomić, Trstenik) és a legobban felszerelt traktor tulajdonosát (Sava Rigovljev) is.

Az I. Országos Szántóversenyt a szőregi Bogdan Bikić nyerte.

A Traktoros találkozón két versenyszámban osztottak díjakat. Az ügyességi versenyben az első díjat Slobodan Čobanov, a másodikat Žarko Debeljački, a harmadikat pedig Fodor Attila kapta. A gyorsasági kategóriában Fodor Attila volt a legjobb, a második Slobodan Čobanov, a harmadik díjat pedig ifj.Szabó Róbert vihette haza.

 









 

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső

2024. szeptember 13. 06 óra

szenttamas.rs