Hírek

Szenttamas.rs

 

Traktoros felvonulás és szántóverseny lesz

Szombaton, szeptember 4-én tartják a sorrendben 22. Szenttamási Barázda szántóversenyt. A rendezvénynek újra a Pionir mezőgazdasági birtok ad otthont.

A község több mint két évtizedes rendezvényéről tartottak sajtótájékoztatót szerdán a polgármesteri hivatalban. A sajtó képviselőinek kérdéseire Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, Slobodan Subić, a Helyi közösség tanácsának elnöke és Ninoslav Jokanović, a rendezvény szervezőbizottságának tagja válaszolt.

− Szenttamás községhez közel 26 ezer hektár megművelhető földterület tartozik, a községben mintegy 1500 bejegyzett gazdaság működik. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy a Szenttamási Barázdának igen nagy jelentősége van, hiszen lehetőséget nyújt környezetünk minél jobb fényben történő bemutatására. Gazdag műsorral készülünk szombatra, a felnőtteket a már hagyományos szántóverseny mellett zenés, kulturális műsorok, a gyermekeket pedig különböző foglalkozások várják. Felkérem a polgárokat, hogy amennyiben csak tehetik, látogassanak el a rendezvényre, ha pedig versenyezni szeretnének, jelentkezzenek a szervezőknél – üzente a szenttamási polgármester.

Ninoslav Jokanović, a szervezőbizottság tagja elmondta, a szántóversenyre szerdáig közel 50 traktorvezető jelentkezett:

− A szántás mellett egy kisebb mezőgazdasági kiállítást is szervezünk, amelynek keretében néhány új gép működés közben is megtekinthető lesz. A rendezvény a traktorok felvonulásával kezdődik, a menet a Helyi közösség előtti térről indul, majd a Lázár Cár és a Karađorđe utcáról a főútra kanyarodik, tehát a traktorok az Újvidék felé vezető úton érkeznek a rendezvény színhelyére. A felvonulásra nem csak a versenyzők, hanem bárki benevezhet, aki szombaton reggel 7 órára eljön a Helyi közösség elé – mondta Jokanović.

Slobodan Subić, a Helyi közösség tanácsának elnöke köszönetet mondott a szántóverseny fő támogatóinak: az önkormányzatnak és a KWS vetőmag-forgalmazónak:

− Az idei rendezvény teljes bevételét egy új játszótér kiépítésére és felszerelésére fordítjuk, az összegből fennmaradt részt pedig a már meglévő, főleg az óvodákban található játszóterek felújítására adományozzuk. Emiatt fontos lenne, ha minél többen meglátogatnák az idei szántóversenyt. Az összes környező településről, továbbá Šumadija területéről is érkeznek vendégek, látogatók, kiállítók, és szeretnénk, ha községünkből minél szebb benyomásokkal távoznának – mondta Subić.

A nyereményeket illetően hozzátette, a tavalyelőtti nyeremények listáját tovább bővítették. A szombati rendezvényre várják az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági karának tanárait és hallgatóit, továbbá a topolyai és a futaki mezőgazdasági középiskola diákjait is.

 

Paraczky László

szenttamas.rs