Egyházi élet

Szenttamas.rs

 

A fény jegyében

Együtt ünnepeltek, játszottak és imádkoztak a fiatalok Szenttamáson tartott ifjúsági találkozón

 

A Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület építő jellegű közösségként jött létre a Vajdaságban, és fő célja hogy a keresztény fiatalok közelebb kerüljenek egymáshoz, ápolják és fenntartsák az új barátságokat, és hitben megerősödve közelebb jussanak Istenhez. A szervezet A fény elnevezéssel szombaton a szenttamási plébánián szervezett ifjúsági találkozót.

− Mintegy negyven helyi és vidéki fiatal részvételével a délelőtt 11 órakor kezdődött program barátkozással, ismerkedéssel indult, majd a fényről és igen érdekes és tartalmas előadást hallottunk ft. Mellár Józsaf atyától. Pünkösdkor ugyanis egyházunk születésnapját ünnepeljük, és a mai rendezvény témája csaknem teljes egészében ehhez kapcsolódott. Az előadást követően a templomban egy csoportképet készítettünk, majd pedig különböző foglalkozások keretében kicsit játékosan elmélkedtünk arról, amit hallottak. Ezt az ebéd követte, amelyet rövid szünet követett, a tevékenységek pedig három ún. állomásprogrammal folytatódtak, amelyek keretében a tudásfelmérőn kívül voltak logikai játékok és szórakoztató témakörök is. A találkozó a délutáni szentmisével zárult, amit Zsúnyi Tibor atya mutatott be – foglalta össze a szombati eseményeket Horváth Kornél, a Fáklya elnöke.

Mellár József atya előadásában kitért a fény és a sötétség fontosságára, és kifejtette, mindkettő fontos az ember életében, hiszen a fény életet ad, a sötétség pedig borús időt, esőt a növényeknek, és pihenést az embereknek: − A fénnyel már a Biblia első oldalain találkozunk, hiszen Isten azt mondta, hogy legyen világosság, és világosság lett. A világosságot nappalnak nevezte, a sötétséget pedig éjszakának. Nem szüntette meg a sötétséget, hiszen a természetben nem véletlen és elhanyagolható helye van. Ha nem lenne borult idő és sötétség, akkor minden kiszáradna, és ilyenkor pihenéssel erőt gyűjtünk ahhoz, hogy másnap tovább végezzük munkánkat. Jézus szimbólumaként a húsvéti gyertyát szoktuk használni, mert nagyon alkalmas arra, hogy bemutassa az ő áldozatát – fogalmazott a törökbecsei atya.

A szenttamási Blazsanyik Zsaklina, a lelkinap egyik szervezője elmondta, az előadást követően a fény és a pünkösd volt a csoportos foglakozások témája: − A templomudvarban kisebb csoportokban zajlottak az interaktív foglalkozások. Az egyik ilyen állomáson a csoportvezetők kérdéseket raktak fel, többek között az atya előadásán elhangzottakról, a pünkösdről, és főleg olyan témákról, amelyekről hittanórákon már tanultak. A másik állomáson az ún. iksz-okszos játék zajlott, de nem papíron, hanem élőben. Esetünkben egy-egy ruhadarabot kellett berakni a megfelelő mezőbe, a stafétaszerű játék esetében pedig a gyorsaság és a pontosság volt a fontos – magyarázta az óbecsei gimnázium negyedikes tanulója.

A harmadik állomáson ugyancsak érdekes játék zajlott. Tóth Dóra, a Fáklya adai szervezője elmondta, a lényeg abban volt, hogy névsor és születési dátum szerint sorakozzanak fel a fiatalok, mégpedig úgy, hogy közben nem szabad megszólalni. Mutogatni, grimaszokat vágni viszont lehetett, így az egész jól sikerült. Szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást a fiatalok.

A találkozó ifjúsági karizmatikus énekekkel és szentmisével zárult. A misét Zsúnyi Tibor atya mutatta be, a gitárkíséretet pedig Süge Zsolt, szenttamási hitoktató biztosította. Annak ellenére, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a találkozó szabadtéri jellegű volt, Tóth Nikoletta, szenttamási diáklány elmondta, nagy szükség volt erre a lelki feltöltődésre, hiszen a diákok hosszú időn át csupán a számítógépen és okostelefonon kommunkáltak egymással: − A szervezők valóban mindent beleadtak, több játékot is terveztek, amivel felkeltették a fiatalok érdeklődését, és úgy érzem, hogy a rendezvény teljes egészében sikeresnek mondható, hiszen lassan egész nap itt vagyunk, és mindenki jól érzi magát – fogalmazott Nikoletta.













 

Paraczky László

szenttamas.rs