Egyházi élet

Szenttamas.rs

 

A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. június 28. − július 4.)

 

NAP

ÓRA

SZÁNDÉK

Hétfő
2021.6.28.
Szent Iréneusz püspök és vértanú

7.00

Egy szándékra

Kedd
2021.6.29.
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

17.00

† Csuzdi József és a Balzam nagyszülőkért

Szerda
2021.6.30.
A római egyház első szent vértanúi

7.00

Szent József tiszteletére

Csütörtök
2021.7.1.

7.00

Az Oltáriszentség tiszteletére

Péntek
2021.7.2.
SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL,
SARLÓS BOLDOGASSZONY
Elsőpéntek

19.00

A rózsafüzér társulat szándékára

Szombat
2021.7.3.
SZENT TAMÁS APOSTOL

10.00

A népért

VASÁRNAP
2021.7.4.
ÉVKÖZI XIV. VASÁRNAP

7.30

A rózsafüzér társulat szándékára

18.00

A népért

 

1. Most a szentmise áldása után megszenteljük a vihargyertyákat.

2. Ma délután négy órakor a Szent Mónika közösség imaórája a kistemplomban.

3. Ügyesek voltak az elsőgyónók, szépen elvégezték első szentgyónásukat.

4. Holnap délután 2 órától a negyedikesek és a harmadikosok jöjjenek próbára Szent Tamás ünnepéhez kapcsolódóan.

5. Szombaton Szent Tamás ünnepe. A 10 órai szentmisét Mons. Slavko Večerin püspök atya vezeti. Nagy esemény ez közösségünknek, hiszen Egyházmegyénk vezetője tisztel meg bennünket.

6. A kihelyezett perselyben gyűjtés a Péterfillérre, amelyet a Szentszék kiadásainak és karitatív tevékenységének segítésére fordítanak.

7. Útitárs és zenetábort szerveznek augusztus 17-től 22-ig, 7-től 15 éves korig Tóthfaluban. Érdeklődni a hitoktatónál illetve a plébánián.

8. Pénteken elsőpéntek, betegek látogatása reggel 8 órától. Isten éltesse a születés- és névnaposokat és mindazokat, akik a héten házassági évfordulót jubilálnak!

9. Jó étvágyat a vasárnapi ebédhez!

 

Zsúnyi Tibor plébános

SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA

RIMOKATOLIČKA ŽUPA UZVIŠENJE SVETOG KRIŽA

SRBOBRAN ‒ SZENTTAMÁS

Tel.: 021/730-356;

Zsúnyi Tibor atya

mobil: 065/40-45-522;

e-mail: zsunyi88@gmail.com;

Paska Imre kántor

mobil: 060/30-00-982;