Egyházi élet

Szenttamas.rs

 

Virágvasárnap Szenttamáson

Barkaszenteléssel és közös imádsággal emlékeztek vasárnap a reggeli és az esti szentmisén a Szent Kereszt felmagasztalása templomban Jézus Jeruzsálembe való bevonulására

 

A virágvasárnap a keresztény húsvéti ünnepkör kezdete. Az evangéliumok szerint Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe, a tömeg pedig királynak kijáró ünnepléssel, éljenezve fogadta. A szamáron érkező Krisztus elé pálmaágakat szórtak. Vidékünkön pálmaágak híján barkával emlékeznek a bevonulásra, a barkás ágakat felszentelik és később a lakást díszítik vele.

A szentmiséken elhangzott evangélium keretében a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola negyedikes hittanos diákjai előadásában a jelenlévők a Passiót hallhatták, a szentmise végén pedig Kovács Blanka tanárnő előadta az Aranymiatyánk című imádságot. A Passió Szent Márk evangélista szerint a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése, míg az Aranymiatyánk néphagyományunk egy különleges, nagyhétre szóló, középkori eredetű imádsága, melynek során Jézus elmondja édesanyjának, Máriának, hogy mi vár rá a következő hét napjain.









 

P. L.

szenttamas.rs