A városban több építkezés és beruházás van folyamatban

Munkajellegű látogatásra Szenttamásra látogatott pénteken Maja Gojković, tartományi kormányfő. Az önkormányzati hivatal képviselőival az eddigi, valamint a jövőbeni beruházásokról tárgyaltak. Maja Gojković Radivoj Debeljački polgármesterrel és vendéglátóival elpször a Gavrilo Princip utcában álló ún. Kék házat tekintette meg, amit jelenleg a szenttamási Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete használ. A tartományi kormányfő elmondta, az épületben a község újabb óvoda nyitását tervezi, amit a tartományi kormány 36 millió dinárral támogat.

Ezt követően a Szabadság térre látogattak, amely felújítási munkálatainak első fázisát a tartományi kormány 157,3 millió dinárral támogatta.

− A mai látogatás során láthattuk, hogyan halad a jelenlegi, tartományi költségvetésből támogatott projektek megvalósítása. Szeretnénk visszaállítani a tér egykori fényét, és hogy újra az itt élő polgárok gyülekezési helyévé váljon. Egy jelentős beruházásról van szó, és ma megbeszéljük, hogy milyen irányban és mikor fejeződik be a munkálatok második, illetve harmadik fázisa – mondta az elnök. Hozzátette, a projektum mielőbbi befejezése érdekében megvitatják a további hiányzó elemeket, mint például a park megvilágítása, a szökőkutak és az új játszótér.

Megtekintették a helyi pravoszláv templomot is, ahol a tartományi kormány a tetőszerkezet felújítását támogatta.

− A templom 2027-ben ünnepli fennállásának 250. évfordulóját. Nagy és jelentős jubileumról van szó, így a papsággal megbeszéltük, hogyan fogjuk méltó módon megünnepelni ezt az eseményt – mondta Gojković.

Ellátogattak a Kultúrotthon (az egykori Szövetkezeti otthon) épületébe is, amely a tartományi kormány támogatásának köszönhetően az elmúlt két évben teljesen új külsőt kapott, a belső tér felújítása hamarosan megkezdődik, a munkálatokhoz szükséges eszközöket már biztosították.

A szenttamási polgármester köszönetet mondott a tartományi kormánynak az eddigi együttműködést, és annak a reményének adott hangot, hogy az a  jövőben is folytatódik:

− Örülök a tartományi kormányfő szavainak, és biztos vagyok abban, hogy a községben tovább folytatódnak a beruházások. A Sonja Marinković utcában tervben van egy egy új óvoda nyitása, pontosabban egy jelenleg más célra használt épület átalakításáról és bővítéséről van szó. Az iskoláskor előtti intézmény a meglévő kilenc óvoda mellett eggyel bővül, és bízunk abban, hogy ami az óvodások beiratását illeti, végre megszűnnek a várakozási listák. Rendkívül nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy közös erőfeszítéseinkkel az elmúlt időszakban jelentős eredményeket érünk el – mondta a szenttamási polgármester.

Szöveg és fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső