Hírek

Szenttamas.rs

 

A szocialisták is követelik Janković lemondását

 

A Szerbiai Szocialista Párt helyi alapszervezete a párt székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón követelte Zoran Janković képviselő, a Branko Gajin Polgárok Csoportja képviselőjének lemondását. A szocialisták helyi szervezetének elnöke, Zoran Mladenović a média képviselőinek ismertette a csütörtöki KKT ülésen történt incidens részleteit, és elmondta, Zoran Jankovićnak az ülésen Milena Alargićnak, a képviselő-testület elnökének szánt durva kijelentései miatt vissza kell adnia képviselői mandátumát, mivel azzal magánemberként is megsértette az elnökasszonyt, és gorombán beleavatkozott annak magánéletébe.

‒ Janković úr értelmes ember többéves képviselői tapasztalattal. Meg kell értenie, hogy fellépésével ezúttal túllépte a civilizált viselkedés minden keretét, és vissza kell adnia képviselői mandátumát – emelte ki Zoran Mladenović. ‒ Olyan párt vagyunk, amelynek soraiban igen szép számban vannak nők, a községben pedig több intézmény élén állnak nők, akik a pártban magas funkciót töltenek be. Éppen ezért különösen kellemetlen volt számunkra az, ami az ülésen történt. És még különösebb, hogy az incidensre akkor került sor, amikor a Szociális Központ 2017. évi munkajelentéséről, ezen belül pedig a nők elleni erőszakról volt szó. Janković úr több éve képviselő, sőt egy időben a KKT elnökhelyettese is volt, de mindez nem jogosítja fel arra, hogy ilyen módon szóljon a képviselő-testület elnökéhez. Ugyancsak meglepő volt, hogy a polgári csoport, amelynek színeit képviseli, nem reagált azonnal. Jómagam hátul ültem a teremben, de azonnal rámutattam a tisztességtelen viselkedésre, ami után szünet következett. A szünetet követően jöttek a reagálások, ekkor többek között elmondtam, hogy ilyen esetben a képviselői csoport vezetőjének kellene bocsánatot kérnie az elnökasszonytól és az összes nőtől, mivel Janković úr felszólalásával az összes nőt megsértette. Az ilyen jellegű kijelentéseknek sem a politikában, sem a magánéletben nincs helye. A képviselő-testületben, de máshol is vannak bizonyos kritériumok, melyeket tiszteletben kell tartani – magyarázta a szocialisták első embere.

A kérdésre, hogy egy ilyen példátlan felszólalás mennyire lesz kihatással a képviselő-testület jövőbeni munkájára, Zoran Mladenović elmondta, jól ismeri Janković képviselőt. Néha túlfűtött, érzelmes felszólalásai ellenére is teljesen normálisan lehetett vele beszélgetni az ülések után: ‒ Talán ezért is lepődtem meg a reagálásán. Mint férfi, képviselő, élő, rádió-közvetítésben ilyesmit mondani? Rá sem szabad ilyesmire gondolni. Lehet, hogy ő abban a pillanatban nem volt tisztában azzal, amit mondott, de most személyesen azt várom tőle, hogy feleljen tettéért, és mondjon le képviselői mandátumáról. Hogy ez mennyire lesz kihatással a helyi parlament munkájára a továbbiakban, azt ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Olyan ember vagyok, aki elfogadja a politikai csatározás minden formáját, de a lenézést, az egyén legintimebb magánjellegű dolgaiba és magánéletébe való beleszólás azt hiszem, nem helyénvaló. Itt nem csupán Milena Alargić megsértéséről van szó, hanem az összes nőről, és ismétlem: az ilyen incidens megengedhetetlen.

 

P. L.