„Szülőföldön magyarul"

Szenttamas.rs

SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL

 

Hétfőn még át lehet adni a kérelmeket a támogatásra

 

A koronavírus-járvány miatt előállt helyzet idén október 30-án zárul a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás pályázat a 2019/2020-as tanévre. Szenttamás község területén június 26-ig 182 szülő mintegy 330 gyermek részére kérvényezte a támogatást, hallottuk a CMH iroda munkatársától

 

Az idén is hasonló feltételek mellett lehet pályázni az oktatási-nevelési támogatásra, és a támogatásra jogosultak kritériumai sem változtak. A kiírás szerint a pályázat azokra az óvodáskorú gyerekekre vonatkozik, akik magyar nyelvű csoportba jártak, valamint a magyarul tanuló általános és középiskolás diákokra. A szenttamási diákok szülei az idén is a Gion Nándor Emlékházban adhatták át a támogatás iránti kérelmeket, ahol Tóth Belić Katalin, a temerini CMH iroda munkatársa egyúttal segített az űrlapok kitöltésénél is. A helyszínen járva megtudtuk, a kérelmeket az idén is hétfőn és pénteken lehetett beadni 8 és 14 óra között, és azt is, hogy a szülők június 26-ig összesen 182 kérvényt adtak át: − A régi, megszokott dokumentumok kellettek, tehát az igazolvány fénymásolata, amennyiben chippel ellátott, akkor le kell olvastatni, továbbá a gyerekek anyakönyvi kivonatának fénymásolata, az iskolai bizonylat, de oda lehetett csatolni még a gyerekeknek az igazolvány fénymásolatát is – már akinek van ilyen. Június 8-tól június 26-ig 182 kérvényt vettem át. Az egy, kettő és három vagy többgyermekes szülők eddig összesen 330 kérvényt adtak át. Volt olyan eset is, akinek a középiskolában már nem akarták kiadni a bizonylatot. Ezek a diákok majd szeptemberben tudják pótolni a hiányokat, ugyanis a pályázat október 30-ig tart.

A kérdésre, hogy voltak-e valamilyen nehézségek a kérelmek átvételekor, az iroda munkatársa elmondta, hogy ez már egy teljesen bejáródott folyamat, tehát semmilyen akadály, nehézség nem volt. Tóth Belić Katalin hozzátette, aki eddig valamilyen oknál fogva nem adta át a dokumentációt, ezt hétfőn, június 29-én 8 és 14 óra között még megteheti az Emlékházban, viszont ez már az utolsó nap, és ha valaki lekésik, pótlásra csak őszre lesz lehetőség.

 

Paraczky László

szenttamas.rs