szenttamási temető

Hírek

Szenttamas.rs

 

Takarították a templomudvart

 

Az idén immár harmadik alkalommal került sor a VMSZ szenttamási alapszervezetének, továbbá a párt ifjúsági, nyugdíjas és női fórumának közös akciójára, amely folyamán a Szent Kereszt Felmagasztalása templom udvarát tették rendbe.

Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tájékoztatással megbízott tanácsosa portálunknak elmondta, ez a harmadik olyan akció volt az idén, amikor a VMSZ helyi szervezetének elnökségi tagjai, továbbá a nyugdíjas és a női fórum tagjai a helyi szervezet elnökének és a polgármester segédjének Bergel Arankának a vezetésével kitakarították a templom udvarát. Ezúttal az avart gereblyézték össze és szedték zsákokba.

Kitakarírották a templom udvarát 2016. november 16.

Kitakarították a templomudvarát 2016. november 16.

Kitakarították a templomudvarát 2016. november 16.

Kitakarították a templomudvarát 2016. november 16.

 

szenttamas.rs