Hírek

Szenttamas.rs

Esély a munkanélküliek, továbbá a kis- és középvállalatok számára

 

Az Európai integrációk és az MSPP szektor versenyképességének erősítése elnevezéssel közös sajtótájékoztatót tartottak kedden a szenttamási önkormányzat dísztermében a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség, az Újvidéki Európa kezdeményezés, a Konrad Adenaure Alapítvány és Szenttamás Község képviselői. A jelenlévők a média képviselőivel ismertették a német Konrad Adenaure Alapítvány által támogatott projektum részleteit. Mint elhangzott, a projektum két szegmensre osztódik és elsősorban a munkanélküli személyek szakképesítésére irányul, továbbá azon személyek számára kerül megrendezésre, akik már saját vállalkozással bírnak, de szeretnék tovább fejleszteni magukat, hogy versenyképessé váljanak az európai piacon. A projektum november 10-től 30-ig tart, és 12 programot foglal magába. Minden programrésztvevő tanúsítványt kap, amellyel a megszerzett tudását bizonyítja.

- Ebben az esetben két területen indulunk el. Az egyik a kis- és középvállalatok vezetőinek szakmai továbbképzése, ami az európai piac felé fordulást és annak irányvonalát illeti, a másik pedig a munkanélküliek önfoglalkozásának, illetve átképzésének a lehetősége – mondta bevezetőjében Zoran Mladenović, szenttamási polgármester. Őt követően a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselője, Sanja Gavrilović röviden ismertette a projektum részleteit. Mint mondta, a képzéseket a jelentkezőket státusától függően két csoportra osztották. Az első csoportképzés a munkanélkülieket célozza meg, benne pedig olyan programokkal foglalkoznak majd, mint a vállalkozás, azaz, hogyan kezdjük meg kiépíteni saját üzletünket, de lesz értékelés és marketing, továbbá emberi erőforrások program is. A második csoportképzés a mikro-, kis- és középvállalkozások képviselőit és a vállalkozókat célozza meg: – Számukra az európai egységes piacra való kilépés mellett az üzlet kezeléséről, az innovációs beruházások fontosságáról, a minőségi szabványokról és más témákról tartanak szakelőadásokat – mondta az ügynökség képviselője. Hozzátette:

- A projektum második fázisában, 2015 tavaszán, azok a résztvevők, akik úgy döntöttek, hogy saját gyártást indítanak, illetve a meglévő vállalkozások, amelyek megfelelő termeléssel foglalkoznak, lehetőséget kapnak arra, hogy a saját termékeiket kiállítsák egy turisztikai karakterrel bíró rendezvényen, és árulják is azokat. Ily módon további gazdaságélénkítést kapnak azon erőfeszítésekért, amelyeket részvételükkel kiérdemeltek ezen a projektumon keresztül.

- Az utóbbi évtizedben sajnos tönkretették az országban a vállalkozási szellemet, ezért mindannyiunknak biztatni kell a fiatalokat, hogy beindítsák saját vállalkozásaikat. Hatalmas a munkanélküliség, a gazdaságban nagy bizonytalanság uralkodik, a kiutat pedig a vállakozások beindításában, a kis- és középvállalkozások fejlesztésében látjuk. Ugyanis ezek a kis vállalatok vagy családi vállakozások sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak előrenyomulni. Ez ugyanakkor a munkanélküliség csökkenését is magával hozza, ami mindannyiunk érdeke – mondta többek között Aleksandar Simurdić, az Európa Mozgalom főtitkára.

A szakelőadásokra, amelyek teljesen ingyenesek november 7-ig lehet jelentkezni. Az első előadásra november 10-én kerül sor.

Tanácskozas bejelentő

 

Paraczky László