Hírek

Szenttamas.rs

 

Január 4-én indul a téli kézműves tábor

A szenttamási Hagyományápolók Klubja az idén január 4-től 8-ig immár 19. alkalommal szervezi meg a téli szünidőn lévő gyerekek számára a kézműves tábort, amely 9-től 14 óráig tart. A klub elnöke, Forgács Ibolya portálunknak elmondta, az idei téli kézműves tábor témája a régi kézműves mesterségek felelevenítése. Az öt nap alatt a gyerekek megismerhetik és elsajátíthatják többek között a nemezelés, kosárfonás, korongozás, gyöngyfűzés valamint a csomózás tudományát, és természetesen a tábor ideje alatt készült munkákat a pénteki közös kiállítás után hazavihetik.

A gyerekeknek a szervezők ezúttal nem uzsonnát, hanem főtt ételt, ebédet biztosítanak. A tábor napi hozzájárulása személyenként mindössze 50 dinárba kerül. Az érdeklődők január 4-én reggel 9 órakor jelentkezhetnek a klub begluki helyiségében.

 

P. L.