Egyházi hírek

Szenttamas.rs

 

A Szent Kereszt megtalálásának ünnepe

Tizenegy pap imádkozott a szenttamási búcsún

A szenttamási római katolikus templomot 1815-ben a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére szentelték fel. A templombúcsút szeptember 14-én tartják, ami ezúttal szombatra esett. A hívőközösséggel Zsúnyi Tibor atya és Balažević Dušan káplán egy nappal korábban a kálvárián keresztúti ájtatosságot tartott.

A templomban a magyarországi testvérvárosból, Jánoshalmáról érkező Hetvenszer Hétszer Együttes zenei és vokális kísérete mellett az ünnepi szentmisére 10 órától került sor, a misét Ft. dr. Horváth Endre hajdújárási plébános celebrálta.

− A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe arra emlékeztet, amikor Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja Jeruzsálemben megtalálta a Szent Keresztet. Ennek a keresztnek egy darabját Rómába vitték, és jelenleg is ott van. Igazából erre az eseményre, illetve a kereszt megtalálására emlékezünk szeptember 14-én. A Szent Kereszt felmagasztalása elnevezés nemcsak a kereszt megtalálását, hanem annak fontosságát is szeretné kifejezni. A kereszt a keresztény ember jele, elválaszthatatlan a hitünktől. Nem csupán a szenvedést jelképezi, hanem a szeretetet, amelyért Jézus a szenvedést felvállalta, ezért a szeretetnek értéke van. Ő ezt a szeretetet a kereszt által tudta eljuttani hozzánk − fogalmazott Horváth Endre atya.

A szentmise végén Zsúnyi Tibor atya köszönetet mondott a helyi és a vidékről érkezett híveknek, hogy eljöttek és együtt ünnepelhettek:

− Templomunk búcsújának ünnepén egyházközségünk születés napjáról is beszélünk. Jó megtapasztalni az összefogást és közös elszántságot, amely ilyenkor jelentkezik a közösségben. A keresztben van reményünk, hitünk és végül is azért vagyunk keresztények, mert a kereszt tény, valóság, amely meghatározza mindennapjainkat – mondta Tibor atya.

Az említetteken kívül az ünnepi szentmisén jelen volt Ft. dr Szöllősi Tibor temerini esperes-plébános, Ft. Szabady Károly verbászi plébános, Ft. Gutási Ákos, horgosi plébános, Ft. Juhász György kúlai plébános, Ft. dr, Horváth László bácsföldvári plébános, Ft. Világos Miklós moholi plébános, Ft. Magó László óbecse-újfalu plébánosa, Ft. Brasnyó Ferenc nyugalmazott plébános, Ft. Balažević Dušan szenttamási káplán, valamint Ivan Kostić, a pravoszláv egyház diakónusa.

A délelőtti ünnepség a hittanteremben közös agapéval ért véget.

 











 

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László és Németh Dezső

Közzétette: Németh Dezső

Szenttamás 2024. szeptember 17. 15. óra

szenttamas.rs