Hírek

Szenttamas.rs

 

Tiltakozás az újvidéki báni palota épülete előtt

A traktorokkal felvonuló mezőgazdasági termelők alacsonyabb üzemanyagárat és a napraforgó felvásárlási árának növelését követelik.

Több tíz traktor érkezett augusztus 9-én dél körül Szenttamásról, Temerinből, Ókérről stb. a tartományi székvárosba, és parkolt le a báni palota előtt. A termelők követelik a napraforgó átvételi árának növelését, valamint az olcsóbb üzemanyag árat. Szerintük a napraforgó ára tonnánként nem lehet kisebb 700 eurótól, az őszi munkálatokhoz szükséges üzemanyag pedig ne legyen drágább 170 dinártól. Követelik továbbá, hogy engedélyezzék napi háromszori tankolást, kétszer pedig a munkagépek tartályaiba is.

A termelők elmondták, a tiltakozást a Kezdeményezés a szerbiai gazdák túléléséért szervezet szervezte, amely hivatalosan augusztus 4-én jelentette be a mai tiltakozó megmozdulást, hivatkozva Szerbia mezőgazdaságának megalázó és kétségbeejtő helyzetére, továbbá amiatt hogy az illetékes intézmények mindeddig nem reagáltak az aszály okozta károkra. Azt is kérték, hogy az aszály miatt természeti katasztrófa állapotot hirdessenek ki.

Đorđe Grujić, a traktoros tiltakozás egyik szervezője a báni palota előtt elmondta, a traktorokkal vonuló menetoszlopot a rendőrség több helyen is feltartóztatta és átirányította, többen szabálysértés miatt feljegyezték a gazdákat, annak ellenére, hogy szabályosan közlekedtek. Így például a Szenttamás irányából érkező menetoszlopot a római sáncoknál átirányították a Temerin-Újvidéki útra, és több helyen megakadályozták azt, hogy a traktorok bejussanak a város központjába.

A nádaljai termelő elmondta, szerdán reggel 9 órakor ugyanitt várják Branislav Nedimović mezőgazdasági minisztert és az illetékeseket. Kiemelte, ha eljönnek és beszélgetnek a termelőkkel, a probléma egyszerűen és 15 perc alatt megoldható. Amennyiben a találkozóra mégsem kerül sor, az egész tartomány területén útzárlatok várhatók.

 



 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs