szenttamási temető

Művelődés

Szenttamas.rs

 

Szenttamási fellépője is lesz a 30. Tini és Ifjúsági Táncdalfesztiválnak

 

Két év után Hosszú Anasztázia személyében újra van szenttamási résztvevője a temerini Tini-fesztiválnak.

A 14 éves diáklánnyal a temerini színházteremben vasárnap tartott főpróba előtt sikerült beszélgetni:

− A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola nyolcadikos tanulója vagyok, a fesztiválra az AWS metálzenekar Lelket vennék című dalával neveztem be. Egyáltalán nem könnyű dalról van szó, viszont a szöveg és a zene is nagyon megfogott. A dalt egyik osztálytársam ajánlotta, miután a második körben jelentkeztem a vetélkedőre – mondta Anasztázia.

Szavai szerint a próbák menete kissé bonyolultnak tűnt, de miután megnézett több videofelvételt és megtörtént a próbafolyamat időrendi beosztása, már minden zökkenőmentesebben működik.

− A próbákon minden olyan dologra odafigyelünk, amire a döntőben a zsűri is figyelni fog. Itt van többek között a színpadi mozgás, a szavak helyes kiejtése, a ritmusérzék és a dal időben történő kezdése is. Utóbbi nálam sokkal nehezebben ment, mivel csak zongorakísérettel énekelek – magyarázta a szenttamási diáklány. Hozzátette, nagyon jó a társaság, kiváló az együttműködés a zenekarral és a szervezőkkel is, annak ellenére, hogy a próbákon szigorúak és sok a követelmény. Érezhető, hogy mindenki mindent belead, hogy jól sikerüljön a rendezvény.

− Külön köszönet Kovács Blanka tanárnőnek, aki sokat segített az előkészületek folyamán, köszönet az osztálytársaknak és barátnőknek, akik mindvégig mellettem álltak, és tervezik, hogy a fesztiválra is eljönnek – mondta végezetül Anasztázia.



 

P. L.