Hírek

Szenttamas.rs

 

Újra működik a szenttamási toronyóra

A külső megvilágításnak köszönhetően sötétben kilométerekről látható a templom tornya

Az elmúlt héten befejeződtek a munkálatok a szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása templom toronyóráján. A négy égtáj felől látható nagy méretű órára visszakerültek a mutatók, ez mellett külön megvilágítást szereltek fel, aminek köszönhetően este is látszik a pontos idő.

2019. decemberében jártunk utoljára a toronyban, pontosabban a torony legtetején, ahol a régi és az új óráról Simovics Balázzsal, az egyik kivitelezővel beszélgettünk. Akkor szétszedték a már fél évszázada nem működő órát, leszerelték a mutatókat, a 19. század végén készült több száz kilogrammos mechanikus óra pedig – bízunk benne – egyszer majd lekerül onnan, és valamelyik múzeumban idézi a múltat.

Az interjú kapcsán Simovics Balázs megjegyezte, azért beszélgetünk a 44 méter magas toronyban, mert az ilyen munkát nem lehet „csak úgy” félbeszakítani, és lemászni egy riport miatt, inkább az másszon fel, akit érdekel a dolog.

Felfelé igyekezve az óbecsei kántor megmutatta az új villamos vezetékeket, a harangoknál az újonnan szerelt kongatókat, elmagyarázta, hogy miért fontos a harangoknál a kilengési szög és az ütő mérete, megcsodáltuk az elektromosított harangozást. Közben elmagyarázta, hogy miért volt szükség torony kupolájának belülről történő megvilágítására.

− Itt középen, ezen a négy gerendán voltak valamikor az áttétek, illetve a régi kardánok, a régi óra pedig két szinttel lejjebb van, és onnan vezérelte a toronyórát. Annakidején a harangozónak napi szinten fel kellett jönnie a toronyba, és súlyok segítségével felhúzni az órát. Miután Zsúnyi Tibor atya Szenttamásra került, megkért arra, hogy oldjuk meg valahogy a toronyóra működését. Eljöttünk, megnéztük és annyiban maradtunk, hogy egy új, elektromos toronyórát szerelünk fel.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, Bukovics Zoltán villanyszerelő és Cserepes Tamás lakatosmester segédeimmel először áramot kellett ide felhúznunk magának az óraszerkezetnek, valamint hogy meg tudjuk világítani a tornyot belülről is, tehát hogy ne sötétben dolgozzunk. Ahhoz, hogy a toronyóra számlapokat mind a négy oldalról meg tudjuk világítani, ugyancsak áramra van szükség. Miután pár évvel ezelőtt leszedtük a régi mutatókat, tengelyeket és a régi áttétet, felvettem a kapcsolatot az innsbrucki Grassmayr harangöntödével, akik elküldték az új óraszerkezetet, az új tengelyeket mind a négy oldalra, illetve a három kongatót, ami a negyed órákat, illetve az egész órákat kongatja, továbbá legyártották az új mutatókat. Tehát ezek a jelenlegi mutatók, vagy ahogy errefelé mondják, cágerok, mind újak. Négy pár van, és mind az öntöde készítette. Elküldték és felszereltük, viszont sok időbe telt, mire befejeztük a villanyszerelési munkálatokat, azaz hogy a kábelek ne a falon legyenek, hanem az előírásoknak megfelelő csatornákba tegyük őket. Csak ezt követően raktuk fel az óraszerkezetet, a tengelyeket és a mutatókat. Ez is egy időigényes munka volt, mert egyikünknek lentről kellett nézni, hogy állnak a mutatók, itt pedig kinyitottuk a kis ablakot és úgy szorítottuk a mutatókat a tengelyekhez, hogy pontosan álljanak – magyarázta Balázs.

Kiemelte, a rendszert vezérlő anyaóra a sekrestyében van, és DCF-en keresztül veszi a pontos időt. Tehát automatikusan átáll a téliről a nyárira és nyáriról a téli időszámításra, vezérli a toronyórát, a kongatásokat, továbbá a harangozást is. A harangozás egész évre be van programozva, tehát az órát nem kell bántani. Tudja mindig az ünnepeket, kiszámolja mikor van húsvét, vagyis egy modern szerkezetről van szó.

Simonyi Balázs elmondta, a munkálatok utolsó fázisában felvették a kapcsolatot egy bácsi bádogossal, alpinistával, aki vállalkozott arra, hogy kívülről leereszkedik a toronysisakon, és a számlap felett átfúrja a torony falát, ebbe kerültek a világítótestet tartó pálcák.

Mit kell tudni az óra megvilágításáról? Az is automatikusan működik?

Igen, természetesen. Van egy alkonyat kapcsoló, amit a toronyablakba tettünk, és amikor alkonyodik, akkor bekapcsol, vagyis az égő világít. Reggel mikor megvirrad, akkor kikapcsol. Egyszerű led égők vannak a lámpában, elvileg hosszú élettartamú, de kiégés esetén nincs probléma a cserével, mert kinyitjuk az ablakot, beljebb húzzuk a tartó pálcát, így ki lehet cserélni az égőt.

Mi történik áramszünet esetén?

Áramszünet esetén a rendszer leáll, viszont mikor megjön az áram, akkor lent az anyaóra behozza a késést, tehát automatikusan visszaáll a pontos időre. Legyen az egy óra, tizenkét óra, huszonnégy óra, tehát bármikor áramot kap, behozza a lemaradást.

Végül mondjuk el azt is, hogy a szenttamásiak, illetve a vidékiek, akik Óbecse, illetve Verbászról jönnek, a jövőben sötétben is nézzenek a torony felé, hiszen messziről látszani fog a pontos idő.

Éppen ezért igyekeztünk olyan speciális led égőket felszerelni, hogy az óra minél távolabbról látszódjon. Tehát függetlenül attól, hogy például több kilométerről nem látni a pontos időt, látjuk, hogy ott a templom, mert világít a toronyóra – fogalmazott Balázs.

 

 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs