Hírek

Szenttamas.rs

 

Traktoros felvonulást szervez a VSZL

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) csütörtökön, november 26-án Belgrádban traktoros tiltakozófelvonulást szervez, hogy ilyen módon fejezze ki elégedetlenségét a Köztársasági Képviselőházba került földtörvény módosítási indítványa ellen, amely a párt szerint gyakorlatilag megsemmisíti a kistermelőket, mivel előnyben részesíti az itteni mogulokat és a külföldi befektetőket. A tüntetésen útlezárásokat is kialátásba helyeztek a törvényes keretekkel összhangban.

A párt szenttamási alapszervezetének szerkesztőségünkhöz küldött átiratában kifejti, a VSZL azután döntött így, miután a kormány úgy helyezte a parlamenti procedúrába a szóban forgó javaslatot, hogy előzőleg nem vette figyelembe a szakemberek megjegyzéseit, akik szerint egy ilyen törvény semmiképp sem kedvezne a kistermelőknek, akik az ország mezőgazdasági gerincét képezik. Szerintük, ha elfogadnák a törvényt, veszélybe kerülne Vajdaság legfontosabb erőforrása, a termőföld, az viszont megengedhetetlen, hogy a vajdasági gazdák feleslegessé váljanak a vajdasági földeken.

A közleményben rámutatnak arra is, hogy az eurointegráció nem lehet kifogás olyan törvények meghozatalára, amelyekkel a hazai termelőket hozza veszélybe az államvezetés, mert ezzel gyakorlatilag semmit nem tett annak érdekében, hogy a szerbiai mezőgazdaság versenyképesebb legyen. A csatlakozás nem jelenti azt, hogy egy adott állam nem védheti meg saját mezőgazdaságát.

A párt szenttamási alapszervezete átiratában közli, hogy Vajdaságban jelenleg 105 helyen folytatódik az aláírásgyűjtés, amivel azt kívánják elérni, hogy az itteni kistermelők állami védelmet élvezzenek a külföldi konkurenciával és a szerbiai mogulokkal szemben. A petíció aláíróit a szenttamási irodában (Szent Szávó utca 15.) minden munkanapon 10-14 között fogadják.

 szenttamas.rs