Hírek

Szenttamas.rs

 

Karácsonyiújévi koncert a Zmaj iskolában

Az első tanítási félév utolsó napján, decemben 23-án, immár negyedszer került sor a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a karácsonyi és újévi koncertre, amelyen az intézmény alsós és felsős diákjai mutatták be tehetségüket, a szépszámú közönség pedig jót szórakozott. A rendezvény főszervezője Csibri Béni, zenetanár volt, aki ezúttal is lehetőséget adott mindazoknak a diákoknak, akik tudnak valamilyen hangszeren játszani, illetve kiválóan énekelnek. A repertoáron a karácsonyi, újévi dalok és zeneszámok mellett komolyzene is szerepelt, de örökzöld slágerek is felcsendültek, a Télapó bevonulása előtt pedig csárdásokat és cigánydalokat is zenéltek a diákok.

A koncerten felléptek: a harmadikos diákok kórusa, Nikolas Kapetanikis –harmonika, Serfőző Lilla – hegedű, Kincses Csongor – zongora, Gonclik Erika – hegedű, Horváth Vilma – zongora, Stevanović Kristijan – harmonika, Serfőző Attila, Kiss Krisztián, Barna Emánuel – billentyűs hangszerek, Gajinović Jelena – gitár, Robotka István – hegedű, Nastić Teodora – harmonika, Kiss Sebestyén – zongora, Parožanin Igor és Serfőző Attila duó, továbbá az iskola vegyeskórusa és természetesen a Télapó, aki a karmester szerepét is játszotta.

Az egyórás koncert után hatalmas tapsot kaptak a fellépők és tanáruk.

Ujévi  koncert a Zmaj iskolában 2015. december 23. képek

Ujévi  koncert a Zmaj iskolában 2015. december 23. képek

Ujévi  koncert a Zmaj iskolában 2015. december 23. képek

Ujévi  koncert a Zmaj iskolában 2015. december 23. képek

Ujévi  koncert a Zmaj iskolában 2015. december 23. képek

 

P. L.