Közlemény

Szenttamas.rs

 

A szenttamási válságtörzs közleménye:

Fékezzük meg a fertőzést!

„A községi válságtörzs ma intézkedéseket tett a koronavírus megfékezése és leküzdése érdekében az egész község területén. A Szerb Köztársaság kormányának határozatai alapján bevezetett egyik intézkedés az időskorúak, a légúti- és krónikus betegségben szenvedő polgárok támogatása. A segítség az alapvető élelmiszerek vásárlásában, a gyógyszerek kiváltásában és egyéb tevékenységben nyilvánul meg. A válságtörzs ezért Szenttamáson, Turián és Nádalján önkéntesek segítségével minden nap 8 és 20 óra között telefonon tájékoztatja az érdeklődőket. A mai nap folyamán meghatároztuk azokat a kritériumokat, amelyeknek a volontőröknek eleget kell tenniük, hiszen számukra komoly, felelősséggel járó, összetett és nagyon jelentős védelmi és támogatási munkáról van szó. Felhívásunkra nagyszámú ökéntes és vállakozó jelentkezett. Ahhoz, hogy a védelem hatékony legyen − főleg az idősek esetében, az önkéntesek megfelelő védőruhát, maszkot, kesztyűt stb. kapnak, mert jelenleg ez az egyedüli lehetősége annak, hogy megakadályozzuk a vírus továbbterjedését. Az önkéntesek továbbá jól látható felhatalmazást viselnek majd, amelyet a váltságtörzs ad ki. Kérem a község polgárait, hogy tartsák be a Szerb Köztársaság kormánya és az önkormányzat alkalmazottai által elfogadott intézkedéseket. Az egészség mindig az első helyen áll“, olvasható a válságtörzs elnökének közleményében.

A rendkívüli helyzetek szenttamási törzskara a koronavírus-fertőzés miatt a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel a Stop a koronavírusnak! közleménnyel fordult a polgárokhoz:

1. A személyi higiéniára fokozottan oda kell figyelni. A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori, alapos szappannal való kézmosás. Papírzsebkendőbe köhögjünk, tüsszentsünk, a használt zsebkendőt dobjuk ki, majd mossunk kezet!

2. A ruházatot és a lábbelit, amit használunk, ne vigyük be a szobába.

3. Minimálisra kell csökkenteni a lakótér, lakóház és lakás elhagyását. Az idős személyek, a krónikus betegek és a nehezen mozgó személyek ne menjenek sehova!

4. A fentiekkel és a járvánnyal kapcsolatos kérdéseiket a polgárok az alábbi telefonszámokon tehetik fel: szenttamási egészségház 021/730-600, 102-es mellék, az egészségház híváskezelő központja: 063/114-46-32, a Szociális Központ telefonszáma 021/730-177, a szenttamási Vöröskereszt pedig a 021/730-501-es telefonszámon hívható.

5. Amennyiben valakinek gyógyszert kell kiváltania, élelmiszert vásárolnia, hívja a Helyi Közösség önkénteseit minden nap 8 és 20 óra között a következő telefonszámokon: szenttamási Helyi Közösség 021/730-133, turiai Helyi Közösség 021/2237-016, nádaljai Helyi Közösség 021/2239-004.

szenttamas.rs