Váltságtörzs közleménye

Szenttamas.rs

 

Vigyázzunk egymásra!

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt a szenttamási válságtörzs parancsnoka és a község polgármestere, Radivoj Paroški. Az újságírókkal való találkozón a fő hangsúly a koronavírus-járvány elleni védekezés, az aktuális készenléti helyzet, a rendkívüli állapot tiszteletben tartása, a rászorultak megsegítése, a hívásközpontok működése, továbbá a mindennapi élet a kormány által bevezetett szükségállapot idején téma volt.

− Mindjárt az elején el kell mondani: egy olyan veszélyes betegséggel állunk szemben, amely esetében a legfontosabb, hogy ne kapjuk el, és amennyiben elkaptuk, ne adjuk át senkinek. Azért van szükség a védőmaszkok és kesztyűk hordására, a kéz fertőtlenítésére és a többi megelőző intézkedésre, hogy a vírus terjedését megakadályozzuk – mondta bevezetőjében Radivoj Paroški. Kifejtette, a koronavírus-járvány elleni védekezés napról napra újabb szintre emelkedik, a kormány és a Válságtörzs rendelkezéseit, ajánlásait figyelembe véve az élet minden területén módosításra kerülnek a helyi szabályozások is – az egészség védelme és a szenttamásiak biztonsága érdekében.

Az első újságírói kérdésre, hogyan készült fel a város és milyen intézkedéseket foganatosított a szenttamási Válságtörzs, a parancsnok elmondta, a község minden szolgálata, így a Válságtörzs is a kormányzati rendeletnek megfelelően dolgozik. A volontőrök, akik tegnap óta segítenek az idősebb polgároknak a szükséges dolgok beszerzésében, folyamatosan a terepen vannak, emellett a Helyi Közösségekben reggel 7 és este 19 óra között ún. hívóközpontokat hoztak létre, amelyeken a polgárok tájékozódhatnak mindenről, ami a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket illeti, továbbá támogatást, útbaigazítást kérhetnek az önkéntesektől. Azt mindeképpen fontos kihangsúlyozni, hogy községükben a mai napig (március 17.) egyetlen megbetegedést sem jegyeztek.

‒ Azonnali hatállyal intézkedtünk több csoportból álló volontőr ügyfélszolgálat felállításáról a 65. életévüket már betöltött és az otthonmaradást vállaló, továbbá a krónikus- és akut betegségben szenvedők megsegítésére. A csoportok tevékenységét a Helyi Közösségek koordinálják. Nagyszámú önkéntes jelentkezett, és szerintem mindannyiukra szükség lesz, hiszen az új kormányrendelet értelmében a 65 évnél idősebbek nem hagyhatják el otthonaikat, a többi polgár számára pedig a kijárási tilalom este 20 és hajnali 5 óra között van. Kivételt képeznek a harmadik, azaz az éjszakai műszakban dolgozók, mint például az ügyeletes orvosok, pékek stb. A helyzet specifikus, ugyanis ezúttal nem a természeti csapás által (mint például az árvíz) kell az időseken kell segíteni, hanem a láthatatlan ellenség, egy vírus által folytatott harcról van szó, így az idősek esetében minden egyes kapcsolatnál külön elővigyázatosságra van szükség. Az ő otthonaik küszöbét csakis megfelelő védőmaszk, kesztyű, fertőtlenítőszer használatával léphetjük át. Minden más kontaktus nagy kockázattal jár, amit nem engedhetünk meg magunknak. Az ezen a szinten elvégzett tevékenységeknek rendkívül biztonságosnak kell lenniük – mondta Paroški.



Az újságírói kérdésre, hogy mennyire kielégítő az alapvető élelmiszerekkel történő ellátás a polgármester kifejtette, a kereslet nőtt ugyan, de az üzletek polcait folyamatosan feltöltik, így a községben semmiből nincs hiány. Arról sincs információ, hogy a község területén emelkedtek volna az élelmiszerek árai. Hiánycikk viszont a védőmaszk és a védőkesztyű, de hamarosan ez a probléma is megoldódik: − A Válságtörzs és a volontőrök csoportjai rendelkeznek a megfelelő felszereléssel, és kizárólag ezek alkalmazásával látogatják az idős háztartásokat és személyeket. Az olyan 65 évnél idősebb személyeknek, akik a népkonyha felhasználói, az önkéntesek házhoz viszik az ebédet.

A sajtó képviselői felkérték a polgármestert, pontosítsa, hogy mi a teendő amennyiben az idősek és a fiatalok egy háztartásban élnek: − Amennyiben két vagy több család lakik egy háztartásban, ott az idősebbek számára külön szobát kell biztosítani, minimálisra csökkenteni a fizikai kapcsolatot, a lábbelit és a kabátot pedig a házon kívül kell hagyni. Folyamatosan fertőtleníteni kell a kilincseket, továbbá minden olyan felületet, amelyeket megérintenek, és ahol a vírus ideig-óráig megmaradhat. Úgy óvhatjuk meg a járványtól az időseket, ha vigyázunk egymásra.

Mindannyian a betegség lehetséges hordozói vagyunk, ezért ismétlem: a higiéniai és egészségügyi feltételek kötelező teljesítésével a minimálisra kell csökkenteni az idősebb polgárokkal fennálló kapcsolatokat. Legjobb, ha a munkát az önkéntesek végzik. A visszaélések elkerülése végett az önkénteseket akkreditáljuk. Ez alkalommal is felkérem a polgárokat, hogy jelentsék, amennyiben visszaélést tapasztalnak, továbbá gyanús embereket látnak, illetve ismernek olyan személyeket, akik nem tartják tiszteletben az önkéntes karanténra vonatkozó szabályokat. A rendőrségtől megkaptuk a napokban külföldről hazaérkezett személyeknek a névsorát, mindannyiuknak jelentkezniük kell a rendőrségen, és tiszteletben kell tartaniuk az elszigeteltséget, így elkerülhető a büntetés – mutatott rá a szenttamási polgármester.

Végezetül elmondta, a polgárok kövessék a helyi média híreit, mert a helyzet nagyon rövid időn belül megváltozhat. Újabb szigorítások is várhatók.





Paraczky László

szenttamas.rs