Az újvidéki kikötőben lehorganyozott Zeppelin hajón mutatták be Végel László legújabb regényének szerb fordítását
Jókedvében találom a péterváradi vár túloldalán lévő kikötőben a Zeppelin hajó fedélzetén a 76. életévében járó szenttamási születésű írót. Egy órával a rendezvény előtt érkezett, körülnéz, autogramokat osztogat, a rajongóknak több könyvet aláír, közben elvonulunk a hajó túloldalára, ahol a 38 fokos júniusi hőség a Duna felől érkező szél hatására legalább 10 fokkal kevesebbnek tűnik. Végel László vidám, állandóan mosolyog, kávét, üdítőt rendelünk, közben meg elmondja, délután kicsit lámpalázas volt, utóvégre nem mindennapi bemutatóról van szó, meg aztán a nyári hőség is szinte kibírhatatlan. De, mint mondja, bízik. Elsősorban a jövőben, meg abban, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg. És szereti a Dunát meg Újvidéket. A regény cselekménye kapcsán hosszan válaszol a Balkán és az itt élők jellemzőiről, hagyományairól, amit mindketten jól ismerünk, hiszen ide születtünk, itt élünk. A Balkáni szépség avagy a Slemil fattyúja valójában a XX. századról szól, a megpróbáltatásokról, mint ahogy a kritikusok mondják, egyrészt nagyon kötődik Újvidékhez, másrészt viszont közép- és kelet-európai sorsot is ábrázol. Főhőse egy idősebb személy, Slemil, aki 1918-ban egyedül marad, hogy őrizze a műhelyt, mert a mester és felesége eltávoznak. Neveli annak lányát, és nagyon szeretné, hogy postáskisasszony legyen. Közben változnak a hatalmak, összeomlik az Osztrák‒Magyar Monarchia, jön a szerb királyi hadsereg. Először ezeket szolgálja ki, majd pedig Horty Miklós katonáit, de bevárja a partizánokat is. Nagyon sok minden történt körülötte, ő viszont hősiesen kitartott azért, hogy megőrizze a műhelyét. Tulajdonképpen egy tolószékben ülve meséli (élet)történetét, önmagának és unokájának, aki a cselekmény végén felgyújtja a családi házat: ‒ Valahogy azt kell kiemelni, hogy ez az egyetlen mód a tiltakozásra, más nincs, a történelemmel szemben nem tud mit tenni. Magatehetetlen, és ő is keresi a balkáni szépséget, mint ahogyan azt nagyapja is tette. Nagyapjának különböző sorsa volt, hol gyanús magyarnak tartották, hol ellenségnek, de a végén kitüntetik mint antifasisztát. Tulajdonképpen ez egy nagyon kalandos regény, és ebből a szempontból igencsak olvasmányos – magyarázza bevezetőként a szenttamási születésű író. Mint mondja, a regény magyarul másfél évvel ezelőtt jelent meg, a szerb nyelvű kiadás pedig nem túl régen. Az első hivatalos bemutatója szerbül egy hónappal ezelőtt volt Belgrádban a Parobrod Kulturális Intézményben Filip David író és dramaturg, Teofil Pančić kritikus, esszéíró és dr. Vladislava Gordić-Petković irodalomkritikus és irodalomtörténész közreműködésével. Most Úvidéken ugyanez történt, azzal, hogy nem kritikai megközelítése volt a műnek, hanem egy egyszerű beszélgetés annak keletkezéséről, előzményeiről, tartalmáról.
Közben megtelik a hajó. Ismerősök, ismert közéleti személyiségek, barátok sorakoznak. Az író mellett balról dr. Vladislava Gordić Petković egyetemi tanár, az est moderátora, mellette Đorđe Randelj a rendezvény szervezője. Végel László jobb oldalán az Akademska knjiga kiadó igazgatója, Bora Babić. A csapathoz az est végén csatlakozik a könyv fordítója, Vickó Árpád is.
Bevezetőjében Đorđe Randelj, a rendezvény szervezője kiemelte, nem az a lényeg, hogy mikor és milyek okból, hanem az, hogy a fizikai jelenlét mellett milyen kötődéssel, milyen érzelmekkel, eufóriával vagy csak egy kívülálló szemével éli meg az író Újvidéket, ahová – és ezt folyton hangsúlyozza – kerékpárral érkezett. Hogy ez a kerékpározás mennyire fontos önéletrajzi mozzanatnak számít szinte minden művének a cselekményében vagy a szálak összekötésénél mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a történet egyfajta hidat képez az egyszerűség, a falusi lezser, de a könnyűnek nem éppen mondható idill és az átmenetileg folyamatosan szivárványfényben úszó vagy éppen szürkülő városi zsongás között. Amikor idejött, a jövőt képzelte, álmodta meg, és ez az álom még mindig tart. Talán nem is fog soha véget érni. Számára a jövő életcél, életfilozófia, az élet támogatója vagy éppen tápláléka. Ebből meríti az erőt, a képzeletbeli és valós elemeket, embereket, helyszíneket, történeteket. Néha kerülő úton, néha egyszerűen közli mondanivalóját, talán ez az, ami az ilyen írókat egyedivé teszi – emelte ki a bemutató szervezője.
Vladislava Gordić Petković egyetemi tanár, az est moderátora szerint a Balkáni szépség arról a jövőről szól, amely már lassan elmúlik, és észre sem vesszük. ‒ De szól a múltról is, amelyet apró kockaként kell összerakni, mire kitörölhetetlen egésszé olvad össze, és ez maga a történelem, de az ő szemével, az egyszerű, itt élő, vajdasági emberként gondolkodó kisember szemével nézve. A Balkáni szépség is a múltról szól, a jövő előrevetítésével, de megszólal benne a jelen is. Maga a szépség nem túl szép, valahogy olyan, mint ez a valódi balkáni világ. Meg kell benne legbelül találni a szépet, ha csak egy pillanatra is, de ez váltja ki az eufóriát, a jövőbe vetett reményt, amely sokszor csak billeg előre-hátra – mondta.
A regénynek elkészült a horvát nyelvű fordítása is, bemutatója szeptemberben lesz Zágrábban.
Paraczky László
Felhívás
Időjárás
