Verbászi hírek

Szenttamas.rs

 

A tervek fele még hátravan

 

A verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület sok érdekes programot tervezett az idei tavaszra és nyárra. A koronavírus-járvány miatt azonban a programok egy részét kénytelenek voltak lemondani, illetve későbbi időpontokra halasztani.

 

Annak ellenére, hogy a verbászi magyarok önmagukat a szórvány szórványához sorolják, a dél-bácskai kisvárosban élénk művelődési és hagyományápoló tevékenység folyik. A templom mellett az itteni magyarok központjának számító Szirmai Károly Művelődési Egyesületben szívügyüknek tekintik a magyar nyelv és kultúra továbbéltetését. A koronavírus-járvány áthúzta ugyan az év első felére vonatkozó tervek egy részét, Paróci Mária, az egyesület elnökasszonya szerint azonban karácsonyig még van elég idő, s a tervek nagy része megvalósítható: − A verbászi Szirmai Károly egyesületnek erre az évre is van kidolgozott munkaterve, de sajnos a koronavírus közbeszólt, és nem tudtuk mindent megvalósítani. Nagyon sajnálom például azt, hogy a húsvéti műhelymunkát a gyerekekkel nem tudtuk megtartani. Viszont büszkeséggel tölt el, hogy a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségének az első teadélutánja itt történt Verbászon, január utolsó vasárnapján. Szépen sikerült a rendezvény, 250 személy volt jelen, s az egyesület 18. születésnapját is megünnepeltük. Innentől azonban elmaradt szinte a tervezett dolgok fele, mint például a farsangi jelmezek készítése és bál, a húsvét közös ünneplése, a májusra tervezett Anyák-napi bál, valamint a Taníts-tanítalak elnevezésű egynapos műhelymunka. Vannak olyan programok, amelyeket későbbre halasztottunk, illetve még előttünk állnak. Ide sorolható például a már hagyományos kenyérszentelési ünnepség, amelyet idén is egésznaposra tervezünk. Az ünnepi szentmise után kiállítás, különböző programok, este pedig bál lesz. A Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetsége minden évben háromnapos tábort szervez. Tavaly Újvidéken az Európa Kollégiumban voltunk, az idén is oda kellett volna menni, de (egyelőre) úgy tűnik, nem lesz belőle semmi. Ugyanúgy elmarad a nagykiállítás is, amit Csókán kellett volna hogy tartsunk. Októberben Tiszaszigetre vagyunk hivatalosak egy kiállításra és egynapos műhelymunkára, továbbá Tiszakálmánfalvára, a tésztafesztiválra, ahol már több mint 10 éve rendszeresen jelen vagyunk. Persze, nem szabad kihagyni a karácsonyi ünnepeket megelőző műhelymunkákat sem, amelyre főleg a fiatalokat várjuk. A hosszabb „kényszerpihenő“ után nagyon bízunk abban, hogy az év második felére előlátott terveink megvalósulnak – mondta Paróci Mária. Hozzátette, az egyeslet tagjai rendszeresen látogatják az óvodásokat, akiknek saját kezűleg készített ajándékokat visznek, szeptembertől pedig a Szirmai Károly ME helyiségeiben újra szeretnék megszervezni a magyar nyelv oktatását azon gyerekek számára, akik ezt igénylik.

 

 

Paraczky László