Felhívás

Szenttamas.rs

 

VERSENYFELHÍVÁS

XXI. KOVÁCS SZTRIKÓ ZOLTÁN FIZIKA-KÉMIA DIÁKVERSENY

 

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 2021. december 18-án 9 órai kezdettel Zentán a Thurzó Lajos Általános Iskolában megrendezi a vajdasági szintű kétfordulós XXI. Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Fizika-kémia Diákversenyt.

A tanulók felkészülésként önállóan vagy párban kísérleti jellegű vizsgálatokat végeznek. Bejelentkezésként a verseny első, írásbeli fordulójára 2021. december 15-ig szakdolgozatot küldenek be elektronikusan a következő címre:

genius.konferencia@gmail.com

A szóbeli döntőn december 18-án szakbizottság előtt mutatják be a kísérleteiket. Egy nyomtatott példányban átadják a szakmunkájukat.

Helyi szervező Kálmán Róbert, főszervező Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom elnöke.

A verseny célja a tehetségek felkutatása, a tehetségnevelés serkentése és támogatása. Az összejövetel egyúttal a fizika és a kémia szakos tanárok hagyományos szakmai találkozója is.

Ezen a műszaki-természettudományos jellegű versenyen a diákok kísérleti, gyakorlati témákkal vehetnek részt. Három szakterület van: fizika, kémia és interdiszciplináris témakör. A diákok egyedül vagy párban jelentkezhetnek. Felkészítő tanáruk közreműködésével az iskolai szertár eszköztárát felhasználva, illetve saját készítésű eszközeikkel szakmai/tudományos jellegű demonstrációkat készítenek elő, kísérleteket, megfigyeléseket, méréseket, kutatásokat végeznek. Minderről néhány oldalas szakdolgozatot írnak, és ezzel jelentkeznek a versenyre. A szervezők elvárják, hogy a szakmunka címoldalán szerepeljen a tudományterület (fizika, kémia vagy interdiszciplináris), a dolgozat címe, a diákok és a felkészítő tanárok neve és elérhetősége, az iskola adatai. A dolgozatban röviden ismertetni kell a témakört, a kapcsolódó tudományos/műszaki ismereteket, majd az eszközök képi vagy grafikus bemutatása és a munka menete következik. Le kell írni a megfigyelési eredményeket, a mérési adatokat, a tapasztalatokat és a forrásmunkákat is.

A verseny napján a csapatok és felkészítő tanáraik 9 órától érkeznek a vendéglátó iskolába. Magukkal hozzák az eszközeiket és mindazt, amire szükségük lesz a szakmunkák bemutatásához. Egy nyomtatott példányban átadják a szakmunkájukat. Egy posztert is hoznak, melyen szemléletesen bemutatják a munkát. Itt lehetnek színes rajzok, fényképek, nyomtatványok, táblázatok, képletek, a versenyzők fotói stb. Ez megkönnyíti az előadást, továbbá a verseny után a poszter odahaza az iskolában a megszerzett oklevéllel együtt kiállítható.

Az összejövetel egyúttal a fizika és a kémia szakos tanárok hagyományos szakmai találkozója is. A korszerű módszertani megoldások, a laboratóriumi gyakorlatok kivitelezése, a szemléltető oktatás témakörei, a tankönyvek és tantervek kerülhetnek megvitatásra. A találkozón megjutalmazzák a legjobb kísérleti felszerelést, tudománytörténeti anyagot, oktatási jellegű újítást bemutató szaktanárt.

Mindegyik versenyző és a felkészítő tanárok is megfelelő oklevélben részesülnek. Ajándékkönyvekről hagyományosan a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács gondoskodik. Támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Részletes információk és aktualitások folyamatosan a következő honlapon találhatók meg:

www.fokusz.info

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete,

Újvidék

VMPE Újvidék