Hírek

Szenttamas.rs

 

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

 

A Vajdasági Magyar Szövetség útjára indította a Vigyázzunk egymásra! kezdeményezést, amely az idős korosztályt hivatott segíteni. A párt a tartomány területén megszervezte a helyi alapszervezetek és a párt ifjúsági szervezetein belül az önkéntesek toborzását, akik a rendkívüli állapotban segítenek azoknak, akiknek nehézséget okoznak a mindennapjaiban a koronavírus leküzdése érdekében hozott intézkedések.

Brasnyó Nándor, a VMSZ szenttamási szervezetének elnöke elmondta, a helyi fiatal aktivisták célja az, hogy a 65 évnél idősebb személyeknek segítsenek a napi szükségletet kielégítő bevásárlás és a gyógyszerbeszerzés intézésében, abban az esetben, ha család segítségével vagy egyéb módon nem tudja azt valaki megoldani: − Összefogtak az Ifjúsági Fórum tagjai, és nem csak a bevásárlást és a gyógyszerbeszerzést, hanem szükség szerint a banki és a postai ügyeket is intézzük. Öt önkéntesünk folyamatosan a terepen van. Egyúttal köszönetet szeretnék mondani annak a szenttamási vállalkozónak, aki magára vállalta a házhoz szállítás költségeinek egy részét – mondta a párt szenttamási szervezetének elnöke. Hozzátette, az idősek a 062/16-98-150-es és a 062/96-31-427-es telefonszámokon kérhetik az önkéntesek segítségét.




 

 

szenttamas.rs