Hírek

Szenttamas.rs

 

Üdítőt osztottak a Vöröskereszt aktivistái

A Vöröskereszt szenttamási szervezetének aktivistái hétfőn és kedden a város több pontján üdítőt osztottak. Tekintettel arra, hogy szerdára a hőség alábhagyott, az akciót a készletek feltöltését követően folytatják.

A Vöröskereszt helyi szervezete, a szenttamási önkormányzat és az ürögi (Irig) Banka hrane Egyesület közös akciójának keretében közel nyolcszáz üveg ½ litetes üdítőt osztottak szét a járókelőknek. Az aktivisták a helyi közösségek mellett a Vöröskereszt központi épületénél, a gyalogos átkelőknél, intézmények előtt stb. meglepték a felnőtteket és a gyerekeket is. Jártak továbbá a Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesületében, ahol a napközis szolgáltatást igényelőknek több csomag hideg teát ajándékoztak.

Goran Radovanović, a Vöröszkereszt helyi szervezetének elnöke elmondta, az ürögi egyesülettel olyan megállapodás született, hogy heti egy alkalommal szállítanak palackozott üdítőt Szenttamásra. A nyár folyamán több hasonló akciót szerveztek, és tervben van, hogy mindezt az ősz folyamán folytatják. A szervezet titkár elmondta azt is, hogy szeptember 9-én a Zsebszínházban újabb véradási akciót szerveznek, és felkérte az önkéntes véradókat, hogy minél többen tegyenek eleget a felhívásnak.

− A koronavírus-járvány miatt az összes vércsoportból hiány van a kórházakban, ezért a vérellátás folyamatos kell hogy legyen. Fontos, hogy mindig legyen elegendő vár a sürgősségi esetekre, az életveszélyesen veszélyeztetett betegek, a szülészet számára, valamint tervezett műtéti beavatkozásokra – fogalmazott Goran Radovanović.





 

Paraczky László

szenttamas.rs