Hírek

Szenttamas.rs

 

Dolgoztak és bővültek

Aktív és eseménydús hetet zárt a Vöröskereszt szenttamási szervezete

 

A Vöröskereszt hete (május 8–15.) alkalmából a Vöröskereszt szenttamási szervezete több akciót és megmozdulást szervezett. A mögöttünk lévő hetet a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége „Megállíthatatlanok”− Számítsatok ránk, amikor a legnehezebb, és továbbra is együtt vagyunk − mottóval jelentette be. Goran Radovanović, a szenttamási szervezet titkára elmondta, a mottó tavaly és az idén is igazolást nyert, ugyanis a koronavírus-járvány ideje alatt a Vöröskereszt és aktivistái bebizonyították, hogy gyorsan képesek alkalmazkodni az új körülményekhez, és a karantén idején aktívan kivették részüket szinte az összes programból.

− A Tartományi Egészségügyi, Szociálpolitikai és Népesedéspolitikai Titkársággal közösen alkalmi ajándékot osztottunk a Vöröskereszt hetében született babáknak. Önkénteseink naponta jelen vannak a Kék Kör Egyesület épületében működő immunizációs oltóponton, ahol segítenek az egészségügyi dolgozóknak, valamint a vakcinát igénylő polgároknak az űrlapok kitöltésénél. A héten körbejártuk a község területén működő általános iskolákat, és szórólapokkal, valamint alkalmi előadásokkal két egészségügyi programra hívtuk fel a diákok figyelmét: az egyik a pszichikai egészségvédelem megőrzéséről, a másik pedig a dohányzás elleni küzdelemről szólt. Aktivistáink mindennap járták az utcákat, szórólapoztak, elbeszélgettek a polgárokkal. Az önkormányzat támogatásával sikerült teljesen rendbeszedni a szervezet piactér melletti raktárhelyiségét. Külön örülök annak, hogy a héten újabb két önkéntessel bővült a Vöröskereszt szenttamási csapata, így jelenleg a két állandó dolgozóval együtt harmincan vagyunk – sorolta Goran Radovanović.

Hozzátette, nemrégiben pályáztak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál, és bízik abban, hogy hamarosan öt új kisegítőt alkalmazhatnak a Népkonyhán.

− Végül megköszönöm az önkéntesek humanizmusát, szolidaritását, egységét, és a hatáskörben teljesített mindazon tevékenységet, amit a leginkább segítségre szoruló embertársainknak nyújtanak – mondta a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára.




 

Forrás: Magyar Szó

szenttamas.rs