Hírek

Szenttamas.rs

 

Vöröskereszt akció az önkiszolgálóban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1982-ben nevezte ki március 24-ét a Tuberkulózis Világnapjának, mivel 1882-ben e napon jelentette be Robert Koch a tuberkulózis baktériumának felfedezését.

 

A ma már gyógyítható betegség évente 1,6–1,8 millió ember halálát követeli, és több mint kilencmillió új fertőzést regisztrálnak. A tuberkolózis olyan fertőző betegség, melyet a Mycobacterium tuberculosis baktérium okoz, és ami leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de megtámadhatja a központi idegrendszer, a nyirokrendszert és a keringési rendszert, azaz gyakorlatilag majdnem minden szervet és szervrendszert.

A szenttamási Vöröskereszt aktivistái ebből az alkalomból március 24-én az egyik helyi önkiszolgálóban tartottak tájékoztatót a betegségről, válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, és szórólapokat osztogattak.

Bergel Zoltán, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára a világnappal kapcsolatban portálunknak elmondta, a járókelők és az áruházba látogatók figyelmét szerették volna felhívni a cseppfertőzéssel terjedó kórokozóra: ‒ A tbc rendkívül veszedelmes betegség, hosszú lappangási idővel. Erről hoztunk ma bemutató anyagot, szórólapokat. A tuberkolózis elleni harc állandóan folyik, de igyekszünk felhívni a polgárok figyelmét, hogy a betegség kialakulása a higiénikus életmóddal, az élelmiszer higiénikus kezelésével megelőzhető – emelte ki a helyi szervezet titkára.

Bergel Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt, de ma már gyógyítható. A nyomor betegségének is nevezik, és általában összefüggésben áll a helytelen táplálkozással és a rossz életkörülményekkel.

A fejlettebb országokban is az immunrendszer csökkent védekezőképessége segíti elő a betegség megjelenését, amit például az AIDS jelenléte, az immunrendszer működését akadályozó gyógyszerek alkalmazása, valamint a kábítószer-használat okozhat. Bár a baktériummal fertőzöttek kb. 90 százaléka tünetmentes, látens tbc-fertőzöttséggel él (LTBI), az esetek kb. 10 százalékában a betegség teljesen kifejlődik, fertőzővé válik, és ha nem kezelik, az eseteknek legalább a fele halálhoz vezet.





 

szenttamas.rs