Hírek

Szenttamas.rs

 

Elutazott Baošićra a második csoport szenttamási diák

Huszonnégy szenttamási kisdiák indult el tegnap délután a Vöröskereszt baošići nyaralójába, ahol Hódságról érkezett társaikkal együtt tíznapos nyaraláson vesznek részt. A Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, Bergel Zoltán elmondta, ez az idén a második csoport gyerek, akik ingyenesen nyaralhatnak. Kiemelte, az első csoportban 13 diák a szervezet palánkai nyaralójában tölthette a vakáció egy részét: − A község területén lévő négy általános iskola egyedül döntött arról, hogy melyik diákokat küldik a Herceg novi melletti nyaralóba, a teljesen ingyenes nyaralásra. A nyaralónak egyébként teljesen felszerelt konyhája van, és minden egyéb feltétel adott, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. A visszaérkezés július 26-án lesz, a szülők pedig ugyanitt várhatják őket – mondta többek között a titkár. Hozzátette, a község minden utazó diák számára 20 euró zsebpénzt biztosított, s egyúttal rámutatott a Vöröskereszt és az önkormányzat kiváló együttműködésére.

Szenttamás község nevében a gyerekeknek a kkt elnöke, Milena Alargić kívánt jó utat és kellemes nyaralást: − Azzal köszöntem el a diákoktól, hogy legyenek jók, fogadjanak szót a tanárnőnek, aki kisérőként velük megy, és tartsák be a szülőktől kapott utasításokat. A szenttamási önkormányzat jelentős eszközöket különít el mind az iskolák felszerelésére, mind a gyerekek nyaralására. Idén összesen mintegy 150 diák nyaralhat teljesen ingyenesen a Vöröskereszt szervezésében, továbbá a magyarországi testvérvárosban, Orosházán. Igyekszünk ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni. Nem minden gyerek számára adott a lehetőség a tengerparti nyaralásra, az önkormányzat éppen ezért vállalta magára a szünidő egy részének ilyen módon való támogatását. A döntés jogát ezúttal is az iskolákra ruháztuk át, hiszek ők tudják a legjobban, hogy kik azok a diákok, akik megérdemelik az ingyenes nyaralást – mondta Milena Alargić.

 

P. L. (Fotó: A.B.)