Hírek

Szenttamas.rs

 

Várják az önkéntes véradókat

 

Szenttamás község kb. 600 nyilvántartott önkéntes véradóval rendelkezik, akik közül megközelítőleg 80−100-an vesznek részt rendszeresen a Vöröskereszt és a Vajdasági Vérellátó Intézet humanitárius akcióin.

Bergel Zoltán, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára elmondta, közismert, hogy a nyári időszakban csökken a véradók száma, így az újvidéki székhelyű intézet tartalékai is csökkennek: − A szenttamási véradók a nyári hőség és a szabadságok idején sem mondanak le arról, hogy emberségesek legyenek, ezzel jót téve a saját egészségüknek is. Most viszont arra szeretném megkérni a véradókat és mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni ebbe a humánus akcióba, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a jövő csütörtökön, június 6-án a Zsebszínházban sorra kerülő akciónkon, ugyanis fel kell tölteni a vértartalékokat, nemcsak az intézetben, hanem a kórházakban is. Hozzátette, a rendszeres véradók mellett várják az új véradókat is, hiszen véradó lehet minden egészséges 18 és 65 év közötti személy.

Bergel Zoltán elmondta még, hogy a Vöröskereszt és a Vajdasági Vérellátó Intézet évi szinten 8 önkéntes véradási akciót szervez községünkben, ebből hatot Szenttamáson, kettőt pedig Nádalján tartanak.

 

szenttamas.rs