Művelődés

Szenttamas.rs

 

Anyámnak szeretettel címmel tartott koncertet a Zvezdice tánccsoport

 

Teltház volt a Zvezdice Modern Tánccsoport nőnapi koncertjén, amelyre ezúttal a szenttamási Zsebszínházban került sor 2018. március 6-án.

Az Anyámnak szeretettel elnevezésű koncert keretében ma este a táncscsoport minden korosztálya fellépett. Voltak itt kalózok, kéményseprők, bohócok, cukrászok, balett táncosok és festők, de a közönség jelenetet láthatott a Chicago című filmből, az Operaház fantoma című musicalből és több más produkciót. A gyerekek tánccal, szavalatokkal fejezték ki hálájukat az anyukáknak és nagymamáknak, akik eljöttek erre a szép estére – mondta portálunknak Tatjana Vujanić, koreográfus.

A koncert után a fellépők a jelenlévő nőknek alkalmi ajándékkal kedveskedtek, akik viszonzásképpen finom süteménnyel lepték meg a gyerekeket.

– Tegnap este a nádaljai közönségnek mutattuk be ugyanezt a műsort. A fellépésen elhangzott francia, spanyol és más szerzemények mellett a méhecske és a katicabogár jelmezekbe öltözött táncosok egy közös produkciót mutattak be, amelynek ugyancsak nagy sikere volt – tette hozzá a koreográfus. Mint mondta a gyerekek a táncon keresztül próbálták átadni a szeretetet az anyáknak – innen a műsor címe: Anyámnak szeretettel.









szenttamas.rs