Karácsonyra készülünk
A barátságtalan és hideg idő ellenére megtelt a szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása templom advent első vasárnapján este, és ismét felcsendült a Harmatozzatok, égi magasok adventi miseének.
Az oltárnál álló adventi koszorún az első, lila színű gyertyát Süge Zsolt hitoktató segítségével egy elsős és egy ötödikes hittanos diák gyújtotta meg. A gyertyafény belobogta az egész templomot és megdobogtatta a jelenlévők szívét, hiszen mindannyian részesei lehetünk az előkészületeknek, amely idején az egyik legszentebb ünnepre, Jézus születésére készülünk. A szentmisét követően a templomudvarban álló nagy koszorún a Hagyományápoló Klub tagjai alkalmi műsorát követően gyújtották meg az első gyertyát, a jelenlévőket pedig kaláccsal kínálták.
Nehéz és bizonytalan időket élünk, az adventi készület a hétköznapokban háttérbe szorul. Egyre több olyan szokás ütötte fel kishazánkban is a fejét, amely nagyon távol áll hitünktől. Nagyon sok családtag, rokon, ismerős távol van tőlünk, ráadásul napról napra meg kell küzdenünk a valós élet akadályaival és buktatóival. Idén azonban mintha az ünnepi készülődés kissé közelebb hozta volna az embereket egymáshoz. Nem kell keresni a magyarázatot, hiszen jól kivehető, hogy az évekig gyűlölködő, irigy, lezser, kapzsi és „nem érdekel“ életmód folytán sokan rájöttek, hogy bizony magukra maradtak, egyedül vannak a hétköznapokban, értéktelen a mondanivalójuk és mindenük, s hogy csupán arra vágynak, hogy találkozzanak, elbeszélgessenek valakivel. Főleg azokkal, akiket az elmúlt években, évtizedekben észre sem vettek. Egyszerűbben talán úgy fogalmazhatnánk, mintha az embernek súlyos teher nyomná a lelkét, vagy béklyó van a lábán, s ettől szeretne szabadulni. A kiút ott kezdődik, hogy jönnek az ünnepek, és a sok villogó „akármi“, az okostelefon és kütyü mellé már nem tudunk venni és ajándékozni családtagunknak semmit, ami érték. Kivéve önmagunkat. Ehhez viszont fel kell(ene) töltődni hittel, szeretettel, amit nem árulnak sehol, nem lehet pénzért megvenni, mert nagyon sokba kerül. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy teljesen mindegy, mit hozott, mit vett vagy kapott, az őszinteséget nem bolti mérleggel és nem pénztárcával mérik. Hanem egyszerű kézfogással, köszönéssel, mosollyal, baráti és mindenekelőtt pozitív hozzáállással felebarátunkhoz, tegnapi haragosunkhoz, szomszédunkhoz, embertársunkhoz.
Igen, többen is észrevették, hogy valami megmozdult és hogy a szenttamásiak (is) rájöttek, amennyiben nem fog össze ez a maroknyi, itthon maradt magyarság, akkor pár év múlva már nem lesz kihez magyarul szólni az utcán, a boltban, a piacon.
Ég az első gyertya a templomban és a templomudvarban lévő koszorún. A pislákoló fény reményt ad mindannyiunknak.
Gyújtsuk meg esténként a gyertyát otthon az adventi koszorún, és várjuk, hogy elérkezzen a Megváltónk. Imádkozzunk, és kérjük, hogy újítsa és erősítse meg családjainkat, töltse meg szívünket szeretettel. Igyekezzünk az előttünk álló hetekben minél több jót tenni, hogy a ne a külsőségek határozzák meg az életünket, hanem belülről újulhasson meg ilyenkor a szívünk. Térjünk viszsza évszázados hagyományainkhoz! Mindannyian, és közösen.
Szöveg és fotó: Paraczky László
Közzétette: Németh Dezső
