A hagyomány, amit meg kell élni
Huszonhatodszor rendeztek aratóversenyt Szenttamáson
A szenttamási Hagyományápoló Klub az elmúlt hétvégén immár 26. alkalommal tartott aratóünnepséget, melynek idén újra a Füstös-tanya adott otthont, és amelyre tizenegy, törökfalusi, adai, moholi, tiszakálmánfalvi, valkaisori, völgyparti, továbbá két zentai és három szenttamási csapat nevezett be.
A szervező elmondták, az elődeink iránti tisztelet megköveteli, hogy ismerjük egykoron hogyan végezték a legnagyobb mezőgazdasági munkálatokat, milyen eszközökkel. Fontos ez attól függetlenül, hogy most már modern, gépesített módon zajlik a gazdálkodás.
Robotka Angéla, a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának elnökasszonya rámutatott, az idei rendezvény versenyjellegű, hiszen az aratóverseny mellett, a fiatalok és a felnőttek számára is szerveznek különböző ügyességi játékokat és versenyeket, a legkisebbeknek pedig a régi idők népi játékait idézik fel. A hagyományos aratást idén is fiákeres felvonulás népszerűsítette, amikor a tanyáról a lovaskocsik rendőri kísérettel vonultak a település utcáin.
Bacsa Margit, a klub kézimunkázó csoportjának tagja elmondta, az aratóünnepséget hónapokig tervezték és szervezték, hogy a több száz fős vendégsereg jól érezze magát:
− Kötöttük a kis csokrokat, készültek a kitűzők, megbeszéltük, hogy ki fog felszolgálni és hogy kinek mi a munkája. A klub minden tagja alaposan kivette részét a szervezésből. A tanya udvari részében, a sátorok mögött négy üstben rotyogott a pörkölt, a főzést a helyi vadászegyesület tagjai vállalták.
Szabó Róbert főszakács elmondta, a tábori konyha már reggel hat óra óta üzemel, főzés közben hagymát pirítottak, salátát készítettek:
− A vadásztársakkal 20-20 kg birka és 30-30 kg sertéshúsból főzünk, és mintegy 200-300 vendégre számítunk. Biztos vagyok abban, hogy senki sem megy haza éhen – mondta mosolyogva Róbert.
Az egykori kézzel történő aratás folyamatáról Péter Józsefet, a moholi Búzakalász aratócsapat kaszását kérdeztük, aki elmondta, hogy a nyári hőségben történő nehéz fizikai munkáról van szó.
− Korán keltük, még meg sem virradt, mert olyankor harmatos a búza és könnyebben megsodorható a kötél, amellyel összekötöttük a kévéket. Miután felszállt a harmat, elkezdtük a kaszálást, utánunk jöttek asz asszonyok, a marokverő és a kötöző. A megmaradt szálakat bőgővel összeszedtük és azokat is a kévékbe kötötték. A kévéket később keresztekbe rakták, így gyorsabban fel lehetett rakni a kocsira. Lovaskocsikkal behordták a búzakévéket a tanyára, vagy a faluba és ott csépeltünk – magyarázta a moholi résztvevő.
Hozzátette, aratáskor mindig nagy volt a por, ami méginkább nehezítette az aratók munkáját.
A kérdésre, hogy hogyan történt a kifizetés, József elmondta, attól függ, hogyan és miben alkudtak meg a gazdával. Mert az kötelező része volt a kenyércsatának. Emlékezete szerint negyedéből, vagyis az egy holdnyi termés negyed részéért arattak régen, de olyan is előfordult, hogy holdanként 100 kg búzában, vagy éppen jószágban egyeztek meg.
Miután a csapatok az egykor hagyományos viseletben kivonultak a búzaföldre, az asszonyok feltálalták a hagyományok szerint elkészített aratóreggelit. A földre terített terítőn a kenyér és a kis feszület mellett házi szalonna, kolbász, héjában főtt krumpli, tarhó, vöröshagyma, különféle kalácsok kaptak helyet, de nem maradt el az aratáshoz erőt adó házi pálinka sem. Az alkut és a reggelit követően a szorgalmas kezek nyomán sorban dőltek a rendek, majd a kévéket egymás tetejére, úgynevezett keresztekbe rakták.
Amíg a felnőttek az aratással foglalkoztak, addig a gyerekek ügyességi játékokban így csizmahajításban, tragacs-tolásban és zsákbaugrálásban mérték össze tudásukat. A legfiatalabb résztvevők számára a szervezők a tanyasi fák hűvösében gyermeksarkot, népi játszóházat rendeztek be:
− Nagyon szép játékok fogadtak bennünket. Csutkából építhettek várat a gyerekek, kukoricát morzsoltak, lisztből kukoricát válogatnak, szitáltak, tésztát gyúrtak. Egy nagyobb kosárban fából készült halacskákat kellett kifogni, és még sok minden egyéb van, amivel jól szórakozhatnak a kicsik – mondta Kiss Noémi, zentai anyuka és résztvevő.
Miután elkészültek az aratással, Zsúnyi Tibor szenttamási plébános megáldotta az új lisztből sült kenyeret. A közös imát ebéd, majd a díjak és a köszönőlevelek kiosztása követte.
Forrás: Magyar Szó
Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső
