Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

27. rész

 

Strand-alak(talan)

„A súlyosabb probléma azonban nem a látvány, hanem az, hogy ezek az emberek még mindig nem fogják fel, kellene már valamit kezdeni a lustaságukkal, tunyaságukkal, zéró felelősségvállalásukkal.” – írta Pirner Alma a Vizuális környezetszennyezés és egészségtudatlanság önbizalommal spékelve, avagy a magyar strandszezon röviden című írásában. Családjával magyarországi tópartra látogatott, és az írás hangneméből látszik, nem nyugodhatott, amíg le nem írta, mit látott és érzett. Erre elővettem a horvátországi nyaralásunk alatt készült írásomat, hiszen nagyon témába illő.

Nem tartunk itthon bolti édességet. Nem vesszük meg, hiszen nem is esszük meg. Vésztartalékként van DM-es tönkölykeksz, tönkölyperec, amely néha tényleg jól jön, de azon felül semmi édesség. A lányom felmászik a székre, hogy elérje az asztalon a szőlőt, mert tudja, hogy finom. Most sokan azt mondják, szegény gyerek, nem eszik édességet. Én azt mondom, szegény gyerek, aki eszi!

Nyaraltunk. A strandon ülve, szilvát és őszibarackot eszegetve (igen, én is ettem – vétettem a ketogén táplálkozás ellen, de Németországba visszatérve az íztelen gyümölcsök mellett könnyű volt visszatérnem), vizet szürcsölve egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte mindenki eszik vagy iszik, zacskóból, színes dobozból, mogyorókrémes palacsintát majszol, vagy fagylaltot nyal. Már néhány napja tartott a nyaralás, amikor a férjemmel kibuggyant belőlünk, amit láttunk: lógó bőr, hasak, hátsók, alig néhol egy-két izom, edzett, sportos testet szinte nem is láttunk, de mindig mindenki evett. Aki karcsú, ruhában jól nézett ki, fürdőruhában már látszott, hogy nem táplálkozik helyesen és nem sportol, vagy nem mozog eleget. Nem, mi sem vagyunk tökéletesek, nem lehet sakkot játszani a hasfalunkon, és nem dagad ki az összes izmunk. A férjemnek nincs ideje sportolni, edzeni. Napi 12 óra hossza munka heti 4 nap, a többi napon pedig pihen, mindig van elintéznivaló, gyerekek stb. Én edzek, de rajtam is van még felesleg, tehát az izomzatom burkolt formában van jelen – úgyhogy, hagyjuk a sportos részt, mielőtt megkapom, hogy bagoly mondja verébnek. Nézzük az evést: ismét fel kell tennem a kérdést, hogy miért! Dr. Lenkei Gábor mondta, hogy a gyermekben is kiölik a kíváncsiságot, mert akkor tartják okosnak, ha érti, amit az iskolában mondanak, és nem kérdez. Elfelejtünk kérdezni, nem merjük megkérdezni, miért. De én felteszem: miért eszik mindenki a strandon? És miért édeset? Régebbi nyaralásokon szendvicseket hordtunk a férjemmel a strandra. Most nyaraltunk először a gyerekekkel, és most táplálkozunk először ketogén étrend szerint (Gábor nagyobb kilengéseket tesz, mint én szoktam – neki a sültkrumpli is belefér). Reggelire minden nap ugyanazt ettük, és nem untunk rá: főtt tojás, kolbász, szalonna, sajt, paradicsom, uborka, paprika. Ebédre 5 alkalomra vittünk enni. Első három nap bécsi szelet volt sült burgonyával (én nem ettem) és salátával, majd 2 nap töltött káposzta. A hatodik napra rántottát terveztünk, a hetedik napon pedig vendégeink érkeztek, ekkor halat és burgonyát sütöttünk, salátát készítettünk. A férjem és én nem vacsoráztunk, csak a gyerekek. Strandra DM-es bio tönkölykekszet vittem (mézzel édesítettet), DM-ben vett bio tönköly pereckéket, valamint őszibarackot, szilvát. Ebéd után pedig a gyerekek nagyon várták a görögdinnyét. Akkor miért is kellene édességgel elrontani a táplálkozást? Ja, és édesség: mascarponés kókuszgolyókat készítettem három alkalommal, mivel gyorsan elkészül és finom. Ez olyan reggeli utána csemege volt.

Nem éheztünk, és nem voltunk fáradtak, mint szénhidrátevés után szokott lenni az ember. Összegzésként elmondhatom, a ketogén diéta tartható nyaraláson is, úton is, gyerekkel is. Miért együnk hát szénhidrátot? Csak azért, mert mindenki azt eszi? Számomra ez nem elég nyomós indok. A három hét edzéskihagyás után viszont -2kg már az.

Felelősségvállalás: mi magunk felelünk a tetteinkért, a táplálkozásért. Mi magunk döntünk ez vagy az mellett. És mi a fontos? Ha most engedünk a csábításnak, holnaptól kibírjuk? És ha tényleg csak egy kicsit ennénk, csak egy kocka csokoládét minden nap, nem lenne baj, ha nem tésztára és burgonyára ennénk fagylalt és pattogatott kukorica előtt. Mennyire gyönyörű voltam én is 98 kilósan mindenfelé lógó hájjal, amikor alig tudtam felkelni a padlóról, és fájtak a térdeim! Csodálatos időszak volt! Csodálatos? Igen, mert megtanultam a leckét. Az okos mások hibájából tanul, a buta a sajátjából. Először ott volt édesanyám példája, amiből nem tanultam, csak az elméletet. Aztán a sajátomon, és szerencsére kevesebb,mint 4 év elhízás után a tettek mezejére léptem. Többször elkezdtem, többször elbuktam, majd újrakezdtem.

Könnyebb testben könnyebb élet.

Egészséges testben egészséges élet.

A karcsú emberek vajon biztonságban vannak? Nézzék meg a Cukor, az édes gyilkos című filmet és döntsék el Önök.

 

A világra hozol-e még egy magyart?

Könnyű a szavakkal dobálózni, mást sértegetni, megfogalmazni, miért tesszük vagy nem tesszük, amit teszünk, vagy éppen hol élünk, miért dolgozunk. Tenni ki fog bármit is? Ráuntam a sok nyafogásra. Azelőtt sem értettem, hogy akinek nem tetszik, amit a munkahelyén tapasztal, az miért hallgatja el, és a többiek miért nem állnak mellé. Nem kell lázadni, tudnak az emberek beszélni, és a főnökük is, elméletileg. Ha nem lehet beszélgetni, még mindig ott a saját sarkukra állás lehetősége. Ha 1-2 ember hagyja ott a munkahelyét, nem nagy dolog, jön másik. Ha mindenki, akkor egy komplett gyárat nem tud azonnal pótolni senki sem.

Iskolás koromban ráuntam arra, hogy szégyellnem kellett a tudásvágyam és a jó jegyeimet, amíg át nem mentem másik osztályba. Nem volt dicsőség a tudás, de ma sem az. Szerbiában, ha valamit jobban tudtam, és úgy is csináltam, többször abba ütköztem, hogy ezt így nem lehet, majd egy idő múlva síppal-dobbal hirdették, amit előtte már megmondtam. Én csak egy kis ember vagyok, nem sok emberre vonatkozó dolgokról volt ott szó, de: Miért nem lehet legalább elgondolkodni valamin, amiről addig nem hallottunk?! Nem azon kell lovagolni, hogy azt a valamit még nem csináltuk, hanem azon, hogy mit vesztettünk, amíg nem csináltuk, ha igaz, amit most állítanak róla. Használjuk már a fejünket, kivéve, ha vákuum van benne! Elvándorol a szakembergárda. Tényleg?! Miért?! De miért nincs több szakember? Falun kérdezték-e már a végzős diákokat, hányan szeretnének továbbtanulni? Miért nem tanulnak tovább? Mert nem azt a példát láttak a szüleiktől. Félnek az emberek a tudástól, mint a tűztől. Aztán tétlenül állnak afelett, hogy besorolják őket a birkanyájba. Az emberek elfelejtették, hogy a tudás hatalom, és ezért nem is hajszolják azt. A gyermekeiket tudatlanságba kényszerítik ezzel azok, akik a mész-e egyetemre kérdésre azt felelik: dehogy. A tudatlan embert viszont úgy befolyásolják, ahogy akarják. Mekkora eredményt lehetne elérni, ha több magas végzettségű szakemberünk lenne! Édesapám mindig azt hajtogatja, hogy régen is azt mondták az öregek, mi lesz, ha úr is úrnak taníttatja a fiát és a paraszt is. No, tessék, most senki sem taníttatja, vagy nem annak, aminek a gyerek tanulni szeretne. A szülők miért nem buzdítják gyermekeiket, hogy tanuljanak, és azt fejezzenek, amit szeretnének? Ha egy gyerekre ráerőltetik az akaratukat, hogy már pedig ügyvéd leszel, ő maga pedig művész lenne, amit imád, akkor ne várjuk el tőle, hogy majd csodás eredményeket érjen el a szülei által választott szakmában. Ha a szülő a televíziót bámulja, akkor milyen jogon várja el a gyermekétől, hogy könyvet fogjon a kezében? Kitől látna példát? Persze mindenki szeretne dicsekedni azzal, hogy saját iskolai nehézségei nem ragadtak át gyermekére, hanem egy zseni lett, ami előfordul, de nem mindenkivel. Ha engem edzeni lát a gyermekem, akkor hozza a szőnyegét és ő is edz. Ha filmet bámulva chipset és csokit tömnék, mit tenne a gyermekem? Nem a szavaink, hanem a példánk a meghatározó a gyerekek szeme előtt. Ha fel akarunk emelkedni, megakadályozni az elvándorlást, akkor a szülőkkel kell beszélnünk, őket kell oktatnunk, hogy tegyenek azért, egy gondolkodó nemzedék alakuljon ki, és ez a probléma nem máról holnapra oldódik meg. Virágoztassuk fel Vajdaságot, vagy hogy is volt a nem régi reklámszlogen: hozz a világra még egy magyart!

Mi kivándoroltunk, németországi magyarok vagyunk, jelenleg. Miért? Elmondom:

– mert, a föld, amit meg szerettünk volna venni, amikor összespóroltuk a pénzt, törvényváltozás miatt még többe került (közjegyzők bevezetése), és akkor tűzrevalóra nem lett volna pénzünk; – mert 4 gyereket szeretnénk. 4 magyart. Hogyan tudtunk volna otthon 4 gyereket felnevelni? Úgy, hogy képernyőn keresztül látták volna az apjukat, aki a kamionból jelentkezik, amikor teheti, és megsimogatni pedig csak 1, 2 vagy 3 hetente tudná a gyermekeit 1-2 napig;

Több indokunk is volt, de azok nem fontosak, viszont ez a kettő, szerintem, a magyarság szempontjából is fontos. Nem csak németül beszélnek a gyermekeink, hanem szerbül és magyarul is. Magyar és szerb mesekönyvekből olvassuk fel nekik az esti mesét, és nem a televízió neveli őket, hanem mi magunk. A Mátyás királyos meséknek hála következő hazalátogasunkkor el kell mennünk Visegrádra, mert Ádám meg szeretné nézni, hol lakott Mátyás király. Hány otthon maradt 4 éves hallott már Mátyás királyról? Na tessék? Hánynak olvasnak otthon mesét? Hánynak van akkora magyar és szerb könyvekből álló könyvespolca, mint a mi gyerekeinknek? Hány szülő tud ennyit foglalkozni a gyermekével otthon a munka mellett, és hány tud annyi könyvet venni, mint mi?

Hány négyéves gyereknek tanították meg a szülei a Mi atyánkot magyarul? A mi fiunk magyarul és horvátul is tudja.

És miért szerb nyelv:

1. szerbtanár vagyok,

2. a világban mindenhol vannak szerbül és horvátul beszélő rokonaim, akik magyarok, és sajnálják, hogy a szüleik nem tanították meg őket magyarul – velük is kommunikálni kell valahogy,

3. a tudás hatalom,

4. Vajdaságból származunk, ahol mindkét nyelvet illene mindkét félnek beszélnie. Nem az számít, hol élünk, hanem, hogy kik vagyunk. Volt egyszer egy kiírás a Facebookon, amely körülbelül így szólt: Nem az magyar, akinek az apja és a nagyapja is magyar volt, hanem az, akinek az unokája is az lesz. Élhet valaki janicsárként akárhol, és élhet magyarként is akárhol. Az a magyar, aki a szívében is magyar.

Nem sírni kell, és nem a politikusok ígéreteire várni, hanem tanítani a népet, úgy igazán, a valós életre. A fotelforradalmárok ideje lejárt, mert csak mi magunk tehetünk valamit magunkért. Ébresztő! A világot úgy tehetjük jobbá, ha magunkat tesszük először jobbá.

 

Lisztmentes zserbó

A klasszikus zserbó receptje alapján kikísérleteztem a lisztmentes változatot. A receptet itt találják:

http://berta-irma.com/lisztmentes-zserbo


 

Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra