A Kilóg a lóláb Vajdaságban
Hét hónapos együttműködésbe kezdett januárban a Tanyaszínház és a deszki Deszka Színház, az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül. A világ deszkáin – bez granica elnevezésű projekta második színházi vállalkozás, amely e program támogatásában részesülhet. Az előadás szövegét Pozsgai Zsolt írta, a rendező pedig Seres István Pipu táncos-koreográfus, a darab projektmenedzserei Gyarmati Anna és Gyorgyev Branimir. A Kilóg a lóláb című darabot négy helyen láthatta a vajdasági közönség: Csókán, Szenttamáson, Bácsfeketehegyen és Kavillón, a Tanyaszínház idei bemutatójának napján, július 27-én. A társulat július 25-én érkezett Szenttamásra, Seres Istvánnal pedig a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvarában beszélgettünk, az akkor még üres szabadtéri színpad mellett:
– A Csókai Művelődési Központ adott otthont az első előadásnak, amely ugyanakkor a deszki színház első bemutatkozása is volt. Szenttamásról továbbmegyünk Bácsfeketehegyre, majd onnan Kavillóra. A Tanyaszínházzal szemben mi egy kőszínházi csapat vagyunk, és éves repertoárral dolgozunk, szeptembertől májusig. Számunkra a szabadtéri színház egy teljesen új fogalom, hiszen a kettő között rendkívül nagy a különbség. Ez egy másfajta munkatechnológiát igényel mind a színésztől mint a műszaki fekészültségtől, és valójában az emített projektum keretében mi egy tanulási folyamatban veszünk részt. Megtanuljuk, hogyan kell szabadtéri előadásokat készíteni. Maga a Kilóg a lóláb egy multifunkcionálisan készített előadás, tehát bárhol felállítható, akár szabadtéri színpadon, akár utcaszínházként is előadható.
– Mennyire igaz az, hogy megpróbáljátok átélni és megérezni mindazt, amit a Tanyaszínház már 36 éve produkál itt Vajdaságban?
– Ez teljesen igaz. Magyar Attila társulatának 36 éves múltja van, a Deszka színház viszont csak 5 éve működik. A múlt, amit ők eddig megéltek és az előadássorozatok, amelyeket végicsináltak a nézőkkel együtt példaértékű lehet, nem csak itt a Vajdaságban, hanem a határ túloldalán is, hiszen Magyarországon nincs olyan nyári szabadtéri színház amely vándorszínházként él, és ilyen echó-traktoros módon járná a vidéket, és minden alkalommal más helyen játszaná ugyanazt az előadást.
– Tegnap volt az első előadásotok itt nálunk. Milyenek az első benyomások?
– Rendkívül jók. Az egész társulat nagyon jól érzi magát, nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket, és valóban beigazolódott az, hogy már várták a darabot és a bemutatót. Nyugodtan elmondhatom, hogy a legnagyobb vendégszeretetben volt eddig részünk. Nagyon jó az is, hogy közben sokat tanulunk, főleg a technikai részt illetően, vagyis hogyan építünk, hogyan kell kint a szabadban mozogni és mindezekután jó előadást készíteni. Egy nyári színházat csinálni sokkal nagyobb szabadságérzetet nyújt nemcsak a nézőnek, hanem a színésznek is. Amikor a teremben dolgozuk, folyton a négy fal közé vagyunk szorulva, és be kell vallanom, ott azért a monotonitás és az elfásultságnak a lehetősége is sokkal nagyobb. Ezt, hogy nyáron jó időben, jó helyre eljövünk, együtt vagyunk, este tábotűz van és jót szórakozunk, és ezt a színházi élményt egy kicsit sajátként éljük meg mi magunk is, szerintem ez olyan impulzusokat adhat a színészeknek, amelyek mindenképpen segíteni fognak a jövő években.
– Odahaza is bemutattátok a produkciót? Ott hogyan fogadták a darabot?
– A Kilóg a lóláb bemutatója Deszken volt május 31-én. Felléptünk még Kiskunmajsán és Mórahalmon, ha pedig hazamegyünk, akkor Csongrádra és Kiskunhalasra fogunk utazni, és ezzel meglesz az az előadásszám, amit magunkra vállaltunk ebben a nemzetközi projektumban. Szerintem az eddigi produkciók tetszettek a közönségnek.
–Az IPA-projekt előnyei és hátrányai a szomszédos országok színházai közötti együttműködést illetően mennyire jutnak kifejezésre?
– Az, hogy sok munka van vele, természetes dolog. Ma már egyetlen nagyobb pályázatot sem lehet úgy végigcsinálni, hogy az ember a saját gondolatait leírja, megcsinálja és utána felveszi érte a pénzt. Ki kell találni olyan koncepciókat és olyan formákat, amelyek akár idegenek is tőlünk olykor, de teljes mértékben végrehajthatóak. Magyarországról most azt látom, hogy ez a fajta együttműködés, amely most a Vajdasággal elkezdődött a pályázattól függetlenül egy hosszútávú együttműködés lesz. Bár színházaink eltérő munkamódszerrel dolgoznak, a történetnek akkor is vannak közös kapcsolódási pontjai.
Mit kell tudni a Deszka csapatról?
– Csoportunk 22 fős és nagyon heterogén összetételű állandó társulattal dolgozik, ami azt jelenti, hogy a végzett középiskolásoktól egészen a nyugdíjas korig dolgoznak nálunk emberek. Vannak olyanok is közöttünk, akik a színházi gyakorlati idejüket töltik, vagyis leendő színészek lesznek, és ez teljesen ugyanaz, mint a Tanyaszínház esetében is. Ugyanakkor vannak olyanok is közöttünk, akik más művészeti ágban dolgoztak, akár táncosként, énekesként működnek közre különböző produkciókban, de nálunk dolgoznak állandó jelleggel. Természetesen várjuk azok jelentkezését is, akik műkedvelőként jönnek, és szeretnék magukat kipróbálni a deszkákon. Azt gondolom, hogy ebben a formában nem beszélhetünk amatőrségről, hiszen bárki, aki feláll a színpadra, tudásának a legjavát fogja nyújtani. Innentől fogva pedig nem szabad különbséget tenni színésziskolába járt vagy éppen nem járt között, hiszen nagy tehetségek bukkanhatnak fel. Nem egy olyan emberrel sikerült így összejönnünk, akik nem voltak soha érintkezésben a színházzal, viszont utólag kiderült és bebizonyosodott, hogy neki igenis a színház lesz a jövőben az élete.
– Terveztek e a mostani IPA-projekben meghatározottakon kívül még valamit elhozni ide a Vajdaságba?
– Mindenképpen szeretnénk. Úgy gondolom, hogy ez az időszak a Deszka színház életében a partnerek és a barátok megismerése. Egy olyan képet és benyomást kell most teremtenünk itt a Vajdaságban és az említett helyszíneken, hogy az emberek azt mondják, megéri elhívni a deszki színházat máskor is. Bármivel nagyon szívesen eljövünk. Célmondatunk: szeretnénk az emberi kapcsolatok színháza lenni. Egy olyan előadásstruktúrát szeretnénk létrehozni, amelyben a néző teljes mértékben megtalálja önmagát, nem csak a szórakozás tekintetében, hanem abban a formában is, ami a színház és az ember teljes mértékű kapcsolatát tudja jelenteni. Személy szerint nagyon bízom benne, hogy a jövőben többet fognak látni bennünket itt Vajdaságban.
Parackzky László, Szenttamás, 2013-07-28
