Impozáns műemlék
A 150 éves szenttamási városháza a község legszebb épülete
Miután a több hónapig tartó hiábavaló levéltári kutatást követően kezdtem feladni a reményt, hogy valahol találok adatokat a szenttamási városházáról, a Vajdasági Levéltárban többszöri próbálkozást követően sikerült néhány hivatalos dokumentumot találni. Bár a tervező neve hiányzik, azt sikerült megtudni, hogy az épület 1873 és 1876 között épült, a korai historizálás idején, amikor a történeti stílusok egymás utáni másolása felgyorsult. A ma is impozáns díszítésű épületen így egyaránt felfedezhetők a romantika, a reneszánsz és a (neo)barokk stíluselemei is.
A több épületből álló városháza a kezdetektől fogva Szenttamás mezőváros tulajdonát képezi, az elsődleges építkezési költségek 51,750 forintba kerültek, azzal, hogy tíz évvel később, az 1885-ös és az 1886-os községi költségvetésben is megjelenik egy bizonyos 1600 forint összegű „építkezésből visszamaradt adósság”, vagyis tartozás. A teljes építkezési költségről nincs adat. A dokumentáció szerint az építés alatt lévő városháza már 1875-ben használatban volt, ám (valószínűleg) csak tíz évvel később fejezték be, ugyanis egy 1886-os bejegyzés szerint 4027 forintért ekkor vásárolták a hiányzó bútorzatot és már abban az évben teljesen berendezték a fő- és a melléképületeket is.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt 150 évben Szenttamást is érintette az impériumváltás, a két világháború és a különböző államformák, az épület külseje és belseje is több alkalommal változott, így szükség mutatkozik az (egykori) eredeti és a jelenlegi állapot bemutatására is.
Kataszteri térkép 1907-ből
Egy 1853-ban készült térkép szerint a városháza helyén és az előtte húzódó utca túloldalán (a mai park helyén) is lakóépületek álltak. A épület(ek) bal oldala (jelenleg a kataszter − hivatalosan a Köztársasági Földméréstani Intézet és az Ingatlan-nyilvántartási Szolgálat épülete), valamint a sarkon álló és a főutcán lévő épületszárny nem tükrözi teljes egészében az épület korabeli stílusát és méretét, a dokumentációk alapján csak feltételezhető az egykori városháza kinézete, ugyanis tervrajzot sehol nem sikerült találni. Az idők folyamán az épület belvilága és az alsó épületek több alkalommal változtak, átépültek, vagy lebontásra kerültek. Ezért a fennmaradt díszítések csak kívülről láthatók, belülről – amennyiben voltak − eltűntek.
A városháza építésének kezdeményezője Uroš Dundjerski kenéz volt, aki 1873. május 23-án olyan kéréssel fordult az akkori községi vezetőséghez (képviselő-testület csak később alakult), hogy a tehetősebb gazdák befizetett adójának egy részét fordítsák egy nagyobb közösségi épület – városháza építésére, amit a kincstár is támogat. A kérést június 14-én jegyzőkönyvbe vették, másik aláírója Joza Kulačin kenéz volt.
Arról, hogy hogyan is nézett ki akkor a városháza és mi minden tartozott hozzá, egy 1876-os feljegyzésből idézünk:
A városháza kemény anyagból épült, teteje cseréppel fedett épülethez 13 szoba (iroda), egy nagyterem (a mai díszterem – a szerző megjegyz.), a bírósági iroda és egy konyha tartozott. Az udvarban álló, ún. alsóépületben volt a rendőrség irodája, két fogda, két nagyobb raktárhelyiség, három nagy istálló, egy nagyobb fészer a fogatos járművek és a tűzoltó felszerelés számára. A három évvel későbbi leltári jegyzék már sokkal részletesebb, ugyanis időközben több minden épült és megalakult az első képviselő-testület is. Ebben két fedett kapubejáratot, egy újabb irodát említenek, de egy fából készült oszlopokon álló és cseréppel fedett kamra, valamint egy deszkákból ácsolt épület is készült. A baromfi és jószágok vágására két (hentes) helyiség épült, az 1885-ös jegyzőkönyv ugyanott egy hentesboltot is említ.
A mellette lévő nagy vendégház (más forrás szerint nagyvendéglő − a mai kataszter épülete, vagyis a városháza teljes keleti szárnya – a szerző megjegyz.) felső emeletén található többek között egy nagyterem, tíz szoba, egy konyha és egy kamra, továbbá két fedett átjáró (az egyik az emeletre vezet). A földszinten van egy nagy terem, nyolc szoba, két konyha, az udvarban pedig két kamra, két nagy istálló, egy fáskamra, egy jégverem, az épület(ek) alatt pedig két nagy pince. A felsoroltak arra utalnak, hogy a két épületnek közös hátsó udvara, de különálló alsóépületei voltak.
A városháza mögött (a mai főutcán) álló kemény anyagból készült földszintes, zsindelytetős téglaház állt a (katolikus) iskola magyar tanítójának lakása, később nagyobbították és két tanító lakott itt, végül lebontották és újat építettek. Az egyemeletes épületet az elkövetkező 130 évben folyamatosan pedagógusok lakták, és jelenleg is a község tulajdonát képezi. (Fontos elmondani, hogy a község az akkor működő 7 iskola szerb és a magyar nyelvű tanítója számára biztosított lakást és fizetést). Mögötte viszont az egykori népi iskola (később gimnázium, majd általános iskola) épülete állt, ahol a tantermeken kívül tanítói lakások is voltak.
A városházáról szóló dokumentumok két hosszú folyosót említenek: egyik a ma is meglévő folyosó, a másik feltehetőleg a főbejárat bal oldalán lévő lépcsőktől az ún. vendégház (fő)bejáratáig vezetett. Nem tudni, hogy az utcai épületnek ezt a részét pontosan mikor alakították át, de a folyosót több helyen befalazták és újabb irodákat alakítottak ki. (Pár évvel ezelőtt ezeket a falakat újra kibontották és az összes irodát (ezúttal ajtókkal) összekötötték a mai kataszter épületében lévő irodákkal – a szerző megjegyz.).
Az 1886-os jegyzőkönyvből információt kapunk a városháza felszereltségéről. Helyszűke miatt csupán néhány dolgot emelünk ki: íróasztal 16 db, álló íróasztal 2 db, mérőasztal 1 db, 38 db szék, 10 db szekrény, hét pad, 12 db dívány, 2 db. kassza, a falakon 4 db külső lámpa (az utcákon abban az évben 36 lámpaoszlop volt − a szerző megjegyz.), a királyt és a királynőt ábrázoló 2 db nagy kép és még több, mint 100 féle leltári kellék. Érdekes például a községi nagy tanácsteremben található bútorzat (külön leltározták): 7 bőr dívány, 2 hosszú asztal, 40 db nádból készült szék, 1 vaskályha, 1 fényezett almárium, 6 ruhafogas, Őfelsége berámázott képe (2 db), 3 zászló stb. Több helyen a bútorok, eszközök és tárgyak értékét is feltüntették. Furcsán hangzik, de külön jegyzéket vezettek a városháza padlásán található tárgyakról is.
A személyzetről is találtunk feljegyzéseket. Eszerint az 1880-as években egy bíró, két jegyző, négy írnok, egy községi kézbesítő, egy főbíró, négy fő esküdt, egy községi pénztárnok (és segédje), három községi végrehajtó, közgyám, községi főorvos-sebész, községi állatorvos, községi bába (szülésznő), négy kisbíró, négy hadnagy, községi dobos, községi csendbiztos (és segéd személyzet), továbbá községi kertész, kéményseprő, kocsis, órás és gyepmester dolgozott. A felsoroltak mellett a községi költségvetésből pénzelték három görög katolikus lelkész, a római katolikus pap és a kántor fizetését.
A Tartományi Műemlékvédő Intézet dokumentumai
A Tartományi Műemlékvédő Intézet a városháza mellett további 31 szenttamási, turiai és nádaljai épületet, templomot, szobrot stb. nyilvánított műemlékké. A községháza védelem alá helyezéséről szóló határozat a Szerb Köztársaság Hivatalos lapja (71/94 sz.), 2001. július 24-én megjelent számában olvasható.
A műemlékvédő intézet a védelem alá helyezési folyamatot 1999-ben indította el. Az 5007-es (a tanítói lakások), az 5015-ös (a kataszter épülete) és 5017-es (a városháza) számú parcellán lévő épületeket egy kataszteri egységbe vonták, és 5873-as szám alatt jegyezték be, emellett védelem alá került az 5018-as szám alatt nyilvántartott, a városháza előtti terület (a mai park déli része) is.
A műemlékvédő intézetben található, 1999 és 2001 között készült dokumentumokban a városházáról egyebek mellett a következők olvashatók:
… A sarkon lévő földszintes épületnek négy „szárnya” van, amelyek a belső, körülzárt udvarral négyzet alakú alapot alkotnak. A tervezők az épület szögletes helyzetét (sarokház) mind konstruktív, mind pedig dekorációs szempontból külön kiemelték. A városházának két bejárata van: a félkör alakú főbejárat a Szabadság térre néz, a kisebb ajtó pedig a Szent Száva utca felőli részen található…
(A bejáratokról szólva fontos megjegyezni, hogy a városházán az 1800-as években négy bejárat volt: a mai kataszter épületén és a községházán egy-egy nagy (kocsi) fedett bejárat, továbbá a főutcán lévő hivatalos bejárat mellett volt egy kisebb ajtó is. A mellékelt képeslapon és fotókon jól látható, hogy azt a II. világháborút követően befalazták és helyére ablak került. Itt van ma a polgármesteri hivatal – a szerző megjegyz.)
Az egész épület téglából készült, kívülről és belülről is bevakolták és befestették. A homlokzati, gipszből készült dekoráció rendkívül gazdag és sokrétű, mindez különösen az épület sarokrészén figyelhető meg, ahol az oldalszárnyakkal ellentétben a magasabb és nagyobb ablakok félkörben, a mellvéden korlátdíszítéssel készültek. Az épület ezen része alatt pince is található. A tető kétvizes, kivéve a sarki részt, ahol négyvizes és teljes egészében (új) piros cseréppel fedett. Az épület mindkét szárnyán összesen 29 ablak található, a sarokrészen 5, a Szabadság tér felőli oldalon 10, a Szent Száva utca felőli oldalon pedig 14 db.
A falpaneleket kőfaragás-utánzó, a sarkokat kőtömbökkel kiemelő, magas, hangsúlyos lábazat, dór, ión és koritán stílusból átvett vakolatplasztikával, a padláspárkányzat fogazatával, az ablakok mellvédjeiben bariszterek, az ablakok közé elhelyezett pilaszterek (faoszlopok), a barokk építésben népszerű oculus ablakok, a tetőablakok alatti konzolok és a hangsúlyos bejáratok mindkét szárnyon a vajdasági 19. századi építészet jellegzetes, de sikeres példáját képviselik, különösen az államigazgatási adminisztratív épületekre vonatkoztatva.
Az épület dekoratív programjának konstruktív megoldása, aránya és választéka, kompozíciója az alkotás idejére jellemző igen sikeres építészeti megoldást képvisel −, áll többek között az intézmény archívumában található dokumentumban.
Végezetül tegyük hozzá, hogy az 1870-es években emelt szenttamási városháza a hozzá tartozó épületekkel és telekkel a kezdetektől fogva a kisváros/község tulajdonát képezte.
Felhasznált források: Vajdasági Múzeum, Z.K. 612, 1853.
Vajdasági Levéltár, 421. Alap, 1450, 1451.
Tartományi Műemlékvédő Intézet, Pétervárad, archívum.
Forrás: Magyar Szó, Paraczky László
Régi képeslapok: Németh Dezső gyűjteményéből
Fotók: Németh Dezső
Közzétette: Németh Dezső
