Hatvanéves osztálytalálkozó volt Szenttamáson
Hatvanéves osztálytalálkozót tartottak május 26-án Szenttamáson az egykori Arany János Nyolcéves Iskola 1955-ben és 1956-ban végzett diákjai. Abban az időben vezették be a kötelező a nyolcosztályos oktatást. Mint hallottuk, már előtte sokan kimaradtak, idő előtt dolgozni kezdtek, inasnak álltak. Nehezen lehetett fellelni mindenkit közülük. Végül 18 régi „kisdiák” jött össze, és ma már megőszült fejjel töltött el együtt egy szép, emlékezetes napot.
A gyülekező úrnapján, a rk. templom előtt volt, ahol tiszteletükre 11 órától Szarvas Péter atya ünnepi szentmisét tartott, majd felkeresték a temetőben az egykori osztálytársaik sírjait. Közben az igencsak megfogyatkozott „nyolcadikosok” felevenítették emlékeiket, egykori tanáraikra, a diákévekre és a ma már nem létező iskolákra, épületekre emlékeztek.
A diákok között volt Végel László szenttamási születésű író is, aki idén februárban ünnepelte 75. születésnapját. Portálunknak elmondta, annak idején három iskolába járt, mielőtt befejezte a nyolc osztályt. Első és második osztályba az ún. német iskolába, utána a katolikus templomtól mintegy 50 méterre, a már nem létező (inas)iskola épületében fejezte be a 3. és 4. osztályt. Azt követően iratkozott a(z) (mai rendőrség épülete helyén álló) Arany János iskolába.
− Mostanra minden megváltozott. A német iskola helyén most óvoda működik, a volt inasikola és az Arany János iskola sincs többé, lebontották. Jómagam is palatáblán sajátítottam el a betűk és számok írását, amit később a grafitceruza váltott fel. Az iskola kapott ilyen ceruzákat egy csomagban, de mivel nem volt elég, két, de megtörtént, hogy három részre törtük szét, hogy mindenkinek jusson. Később tollal és tintával írtunk, töltőtolla senkinek sem volt. Egyszer nagyapám Amerikából kapott egy csomagot, és golyóstoll is volt benne. Onnantól azt használtam. Igaz, dolgozatok írásánál nem volt szabad, de amúgy sokat használtuk. Ennek persze az lett a vége, hogy gyorsan kiürült. A régi piactéren volt egy könyvkereskedés, ott újratöltötték. Ha jól emlékszem, egy-egy örökírót legalább 10-szer tölthettünk meg, utána már nem lehett használni – beszélt a 60 évvel ezelőtti történésekről Végel. Hozzátette, 1952-ben kaptak először magyar feliratú füzeteket, ezek voltak az Iskolás füzetek.
A kérdésre, hogy mi volt a kedvenc tantárgya, egyből rávágta: a történelem. Ugyanis azt két helyen is tanulta. Az egyiket az iskolában, a másikat otthon.
− Az iskolában nem beszéltek igazán a magyar történelemről, csak a szerbről, amit a program írt elő, azaz nem a tanártól függött. A jugoszláv történelmet tanultuk. Otthon viszont a nagyapám volt a „tanár”, akitől a magyar történelmet tanulhattam. Ő ugyanis érezte, hogy az egészben van valami hiány, és a saját módján előadta a magyarok történelmét. Mindezt kint, az udvaron a körtefa alatt, ahol nyáron aludtunk – idézte fel gyermekkori emlékeit a szenttamási író. Mint mondta, a nyolcadik után édesapjával kerékpáron mentek be Újvidékre, ahol májusban beiratkozott a Futaki utcai, akkor még Papp Pál Gimnáziumba, de mire szeptemberben elkezdődött a tanítás, Moša Pijade lett az intézmény neve.
A 76. életévét taposó Szekrény Ferenc az 1954/55-ös iskolaévben fejezte a nyolcadik osztályt. Utána inas lett. Mint finomműszerész kezdte egy topolyai mesternél, aki az írógépektől kezdve a rádiókészüléken át a kerékpárig mindent javított. Később mégis kereskedő lett. Visszapergetve a 60 év fonalát, elmondta, az alsóbb osztályokat ő is több helyen végezte.
− Eleinte négy, később pedig öt helyen is volt magyar alsós tagozat akkoriban Szenttamáson. Egyik az ortodox templomnál lévő épületben működött, ha jól emlékszem, ide jártak a negyedikesek. Utána a német iskolában (a mai óvoda épülete a Laza Kostić utcában), ebbe az iskolába járt későbbi osztálytársam Rencsár Tivadar és Gion Nándor író is. A harmadik tagozat a begluki iskolában (ez ma óvoda), a negyedik pedig az inasiskola épülete volt. Akkoriban a tuki óvoda épületében is működött egy ideig alsós tagozat, mert az egyik iskolát tatarozták. Jómagam a második osztályt jártam ki ott, pedig elsőbe a begluki iskolába írattak a szüleim. Amikor viszont ötödikesek lettünk, minden helyről összevonták a diákokat, és a két osztályban voltunk vagy hetvenen. Ez már az Arany János iskolában történt, (hivatalos nevén Arany János Nyolcosztályos Iskola), amelynek első igazgatója Tőzsér Ferenc tanár volt – emlékezik vissza beszélgetőtársunk. Mint mondta, az Arany János iskola délutánonként mint inasiskola működött. A tanítók és tanárok közül sajnos csak néhányra emlékszik. 1947/48-ban Bodnár Etelka tanítónő, majd Móricz (Pávity) Ilona, ötödik osztálytól pedig Kovács Erzsébet tanította a természetet és a számtant. Aladics János németet és magyar nyelvet, Faragó (később Labányi) Gizella a történelmet és a földrajzot, Gál Jolán a szerb nyelvet, későbbi férje, Beretka Lajos pedig számtant és mértant tanított. Az iskola énektanára akkor Ádám Erika volt. Az 1954/55-ös generáció nyolcadikosai számára még egy fontos emlék maradt: ők voltak az utolsó generáció, akiknek kisérettségi vizsgát kellett tenniük számtanból, magyar és szerb nyelvből, történelemből és földrajzból. 60 év után újból „divatba jött” a kisérettségi.
Az osztálytalálkozón résztvevők megerősítették: ezentúl minden évben találkozni fognak.
1952/53-as tanév, Arany János Nyolcosztályos Iskola, Szenttamás
Állnak (balról jobbra): Milacski Mátyás, Gion Nándor, Jankovics Rózsa, Nagy Ferenc. Középen az osztályfőnök: Faragó Gizella (később: Labányi), majd Ódri Teréz, Sztantity József, Rencsár Tivadar, Szekrény Ferenc, Vékony Péter.
Guggolnak: Horváth József, Nesebik Anna, Rozmaring István
P. L.
