PÜSPÖKEINK KARÁCSONYI ÜZENETEI
„Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla”
„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1Jn 1,1-3)
Közeledünk egy újabb karácsony megünnepléséhez. A karácsonyi szenteste liturgiája ismét bevezet bennünket a csöndbe és a szent betlehemi éjszakába, melyben kétezer évvel ezelőtt megtestesült az Élet. „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). Az biztos, hogy a hívek ebben az évben is a templomba fognak sietni, otthonaikban fenyőfákat díszítenek és jászlakat építenek, ajándékokat vásárolnak és felköszöntik egymást. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy minden úgy fog történni, mint eddig általában. Egy újabb karácsony a sorban, azután megyünk tovább. Hamarosan újra visszatérünk a mindennapi életbe, oly módon, mintha nem is lett volna karácsony.
„Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla”. Szemeink nem ragadnak-e le azonnal e két szónál: látni és tanúságot tenni? Lényeges kérdés, hisz ezen a karácsonyon éppen erről a két igéről fogunk elmélkedni. Gondolom, sokunkra igaz, hogy életünk során több alkalommal is részt vettünk már az éjféli liturgiákon. Biztosan tapasztaltuk ezeken a különleges alkalmakon a pillanat valamiféle titokzatosságát, az Élet ünnepének egyfajta bizsergető és felemelő érzését, miközben hallgattuk az éjszakai Eucharisztián elhangzó bibliai szövegeket. Ezek a tapasztalatok jelentik a mi „látásunkat”. Hiszen, ezekben a pillanatokban ugyanazokat az érzéseket éljük meg, melyeket azon a távoli éjszakán megéltek a pásztorok, akik eljöttek, hogy a kis Jézust láthassák. Úgy tűnik azonban, hogy amint elhagyjuk a templomot, éppen ezeket az érzéseket, a már említett látásunkat veszítjük el, amiről pedig tanúságot kellene tennünk. Nem elegendő csak látni, hanem amit láttunk, azt hirdetnünk szükséges. Mindezt annak érdekében, hogy keresztény hivatásunknak megfeleljünk, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk, hogy élesztője legyünk annak a társadalomnak, amiben élünk. Nyilvánvaló, hogy társadalmunkban letargia, kilátástalanság és ötlethiány uralkodik. Nekünk, keresztényeknek arra van küldetésünk, hogy újra optimizmust és reményt adjunk ennek a társadalomnak, bármilyen nehéz is legyen az. Bármennyire is sújtsanak bennünket csődök, rossz igazgatás vagy rossz gazdasági lépések, nem adhatjuk át magunkat a már említett kilátástalanságnak. Meg kell felelnünk annak a hivatásunknak, amelyet a keresztségben kaptunk, hogy remény és optimizmus, öröm és vigasz közvetítői legyünk. Éppen ez a remény és optimizmus a „tanúságtétel”. Saját életünkben kell megmutatnunk, hogy tanúságot teszünk arról, amit láttunk.
Ennek a tanúságtételnek kiindulópontja a család. A társadalmi bajok, ugyanis, nem a véletlenből születnek, hanem a családok válságából. Vajon családjainknak fontos az imádság? Hány család vesz részt rendszeresen a vasárnapi eucharisztikus ünnepen? Sajnos a válasz ezekre a kérdésekre lesújtó. Vajon hány szülő beszél a gyermekével? Vajon hány gyermek tiszteli a szüleit? Hány olyan család van, amelyben a szülők nem élnek házasságban, és így fájdalmat okoznak gyermekeiknek? Hány olyan család van, amelyben a házastársak megbíznak egymásban?
Amennyiben újra reményt és optimizmust akarunk adni a társadalomnak, és erre vagyunk hivatottak, akkor először adjuk vissza a családoknak azt a helyet, amely azokat a társadalomban megilleti. A keresztény család legyen az élet védelmezője, ne pedig annak elpusztítója! Támadjon fel, és legyen olyan, amilyennek lennie kellene. Legyen élesztő, amely hozzájárul annak a környezetnek az egészségesebb és jobb fejlődéséhez, amelyben élünk! „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból, múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel” (vö. Róm 13,11k)
„Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla”. Mindnyájatoknak szívből kívánom, hogy lássatok és tanúságot tegyetek. Legyen részetek egy valóban derűs és áldott karácsonyban, amit családotok körében, békességben és csendben tölthettek el, hogy azután abból erőt merítve lépjetek át a 2021. esztendőbe.
Večerin Slavko
szabadkai megyéspüspök
