Iskolanapot ünnepeltek Turián
A turiai Petar Drapšin Általános Iskola tegnap ünnepelte az iskola napját. Az ünnepi műsort az intézmény alsós és felsős diákjai készítették, a jelenlévőket pedig Branislava Zeremski igazgatónő köszöntötte:
‒ Köszönetet mondok mindenkinek, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. Ezúton szeretnék gratulálni minden generációnak, szülőknek, nagyszülőknek, és mindazoknak akik ebbe az iskolába jártak. Köszönet továbbá a szenttamási önkormányzatnak és Radivoj Debeljački polgármesternek, hogy önzetlenül támogatják iskolánkat és folyamatosan törekednek arra, hogy minden tantermekben legyen megfelelő felszerelés, és így megfelelnek mind a diákok, mind a tanárok elvárásainak.
Az igazgató egyúttal köszönetét fejezte ki az egykori diáknak, ma már sikeres vállalkozónak, Branislav Marjanovićnak, aki Újvidéken él, de segített az iskola díszítésében és kifestésében, így ő volt a rendezvény díszvendége. Hatalmas tapsot kapott a lelátón egybegyűltek részéről, amikor kijött átvenni az elismerő oklevelet.
Az iskolnapi ünnepség a köszönőlevelek kiosztásával és a diákok által készített alkalmi műsorral zárult.



Szöveg: Paraczky László
Fotó: Aleksandar Šijačić
Közzétette: Németh Dezső