Ünnepi szentmise a szenttamási kálvárián
Szenttamáson a teljesen felújított kálvárián annak megáldása (2001. augusztus 19-e) óta az itteni polgárok szabadtéri szentmisén emlékeznek Szent István államalapítóra. Az este 19 órakor kezdődött ünnepi istentiszteleten, melyen idén a kálvária megáldásának 15. évfodulóját is ünnepelte a helyi magyarság, a szokásosnál valamivel kevesebb polgár vett részt. Szarvas Péter helyi plébános mellett jelen volt még Juhász György kúlai esperes atya, ft. Szabadi Károly verbászi, Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános, továbbá Horváth László bácsföldvári plébános. A szentbeszédben Horváth László atya Szent István munkásságát elemezve külön kitért arra, hogy az első magyar király nagy egyéniség, minden megnyilvánulásában konstruktív és reális, keresztény szellemű, reformer uralkodó volt, aki Szűz Máriának ajánlotta fel a Szent Koronát.
‒ Szent István királyunk biztos, szikla alapra építette az országot, amit az élet viszontagságai és semmilyen vihar az életben nem tudnak megbontani. Ez az alap pedig Jézus Krisztus volt. Amit itt láthatunk a kálvárián, az maga a keresztút. Ez az út egy olyan különleges befejező része a krisztusi életnek, amiről a hitetlen emberek azt mondanák, Jézus számára ez a végzet. Minden, amit tett, minden munkája, fáradozása, minden igehirdetése, a betegek meggyógyítása, a bűnösök megszabadítása bűneiktől, kinyilvánítják Isten irgalmasságát. Ugyanakkor megszabadítják azokat az embereket, akiket a gonosz lelkek fogva tartottak. Emberileg szólva ez úgy tűnik, mint egy közös vonás, hogy Jézusnak emberileg sikertelen volt e földi munkája, fáradozása, földi tartózkodása. Mi hívő keresztények azonban hitünk által világosan tudjuk, hogy Jézus nem hiába jött el a Földre. A mennyei atya, az első isteni személy szent fiát azért küldte hozzánk, hogy kimutassa irántunk végtelen irgalmasságát. Ha Isten nem volna hozzánk irgalmas, hiábavaló volna minden emberi fáradozásunk, nem érne semmit az életünk – emelte ki beszédében a bácsföldvári atya. Mint mondta, föld életünk tele van igazságtalansággal. Ha bárkit közülünk igazságtalanság ér, rendkívüli fájdalommal éljük azt meg, és ezeket az érzelmi dolgokat hosszú időn keresztül viseljük magukban, és nehezen tudjuk elviselni. Hiszen úgy érezzük, sok emberrel jó tettünk, nem érdemeltük meg az igazságtalanságot: ‒ Hasonlóképpen volt ez Jézussal is, aki mielőtt vállára vette a keresztet, és végigjárta a Golgota felé vezető igen nehéz és fájdalmas utat, százakat, ezreket gyógyított meg. A nép később mégis azt kiabálta, hogy ne Jézust, hanem Barabást szabadítsák meg. Ennyire befolyásolható az ember. Jézus azonban elfogadta és elvállalta ezt az igazságot, hogy bennünket igaz emberekké tegyen. Vállára vette a keresztet, de nem ez volt számára a nehéz, hanem az emberek bűnei. És ez a legszörnyűbb igazságtalanság . István királyunk, amikor minden bizalmát Imre hercegbe helyezte, hogy ő legyen a trónörökös, mondhatjuk azt, hogy a sors keresztülhúzta ezt a tervét. A történészek ma sem tudják biztosan, hogy merénylet volt-e, vagy vaddisznó ölte meg Imrét. Egyesek szerint merénylet volt, merthogy a hatalomért minden eszközzel harcolnak az emberek. Amikor István megtudta, hogy Imre meghalt, el tudjuk képzelni, hogy mennyire összetört. Számára ez igazságtalanság volt. Érdekes, csodálatos, hogy nem Istent tekinti igazságtalannak, nem őt okolja, nem őt vádolja. Valaki megváltoztatta tervét, és nem tudott mit tenni. Ekkor fordul Máriához, neki ajánlja fel a koronát. Ezért mondjuk, hogy nemzetünk mélyen Mária tisztelő nép – mutatott rá László atya. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őriznünk az ezeréves Szent István-i gondolatokat, hiszen csak úgy biztosíthatjuk anyanyelvünk, kultúránk megőrzését, hitünk megtartását és önmagunk megszervezését.
Augusztus 20-a a világon szétszóródott magyarság egységes nemzeti ünnepe. Első királyunk Szent István emlékére ezen a napon ünnepeljük a magyar állam megalapítását. A nemzeti ünnep napja azért augusztus 20-a, mert 1083-ban Szent László király ezen a napon, Nagyboldogasszony ünnepe utáni első vasárnap emeltette oltárra I. István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami az akkori szokások szerint a szentté avatással volt egyenértékű.
P. L.
