Művelődés

 

15. VMTDK: AHOL AZ ALKOTÓK IS SZERVEZŐK

 

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium tizenöt éves tradícióval a háta mögött 2016. november 17‒20-ig az idén is megrendezte a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát, ezúttal az Újvidéki Egyetem Rektorátusán, továbbá a Mezőgazdasági Karon. A VMTDK vándorrendezvény, hol Újvidéken, hol Szabadkán hívja, tereli össze az egyetemi hallgatókat, fiatal kutatókat, művészeket legújabb eredményeik bemutatására.

Az idei rendezvény felvezetőprogramjaként csütörtökön a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Tudósklubjában kerekasztallal kezdődött, amely a vajdasági magyar felsőoktatás és tudományos utánpótlás kérdéseiről beszélgettek, és amelyről zárónyilatkozatot is kiadtak.

A rendezvény pénteken művészeti konferenciaprogramokkal indult az Újvidéki Egyetem rektorátusi üvegpavilonjában. Dr. Csányi Erzsébet, a VMTDK főszervezője üdvözlő beszédében kifejtette, hogy a rendezvény a közös tudás és termés eredményeit mutatja be, ahol az alkotók is szervezők, és fordítva, és ez a kihívása az egész rendezvénynek: ‒ Megvan a tér, a szabadság és az alkalom, hogy hozzunk létre valamit, és ez adja meg az alapot minden évben a VMTDK-hoz. Ugyancsak megvan a háttér, az infrastruktúra, az épületek, a termek, beszerezzük a társszervezőket. Nem minden egyszerű viszont az életben, így a szervezés sem az, ami az előző évekhez viszonyítva az idén egy kicsit nehezebb volt. Ennek ellenére sem csökkent a színvonal, ami a legfontosabb – emelte ki a főszervező. Mint mondta, a VMTDK és a művészeti kiállítás témája az idén a háló, a rektorátusi üvegpavilonban pedig erre az alkalomra Szenti Lilla,  Szokola Igor, Kiss Natália, Rác Gyöngyike, Monyov Glória, Szabó Kornélia, Klájó Adrián, Vass Szabolcs és Kocsis Lenke újvidéki, továbbá Somorai Renáta és Kincses Endre pécsi egyetemisták munkáit láthatták az érdeklődők: ‒ Olyan alkotások vesznek körül bennünket, amelyek nem csak egy akadémiai képzés keretében születnek, hanem akár a tanszékes, akár a tanítképzős hallgatók művészi tehetségét is bemutatja a szélesebb közönség előtt. Itt találkoznak a művészek, művek, alkotások, és külön örülünk annak, ha a hallgatók észreveszik magukban azt a másik művészi dimenziót, amit az akadémisták nagyon is hordoznak – mutatott rá Csányi Erzsébet.

Dr. Samu János, a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar docense szerint a VMTDK egyik kulcsszava a meglepetés, mert mint mondta, már 15 éve újra és újra meglepődünk: ‒ Hatalmas kíváncsisággal léptem be ebbe a terembe és meglepődtem. Meglepetésem egyébként teljesen indokolatlan, hiszen ezek a fiatal művészek – teljesen mindegy, hogy bölcsészekről van szó, akik vizuális produkciókkal próbálkoznak, vagy az akadémia máris professzionális képzőművészeiről – rezümé formájában már fogalmi módon is értekeztek a saját alkotásaikról, munkáikról, és ez nekünk a szekcióba már megérkezett. Tehát nem mondhatom azt, hogy valamilyen kialakult előzetesség struktúra nélkül léptem be a terembe. Káprázatos az a színvonal, ami az itt látható összes műalkotást jellemzi. Nem volt ez másként tavaly sem, és korábban sem. Ezeknek a pozitív meglepetéseknek az erejét és jelentőségét a mi közösségünk szempontjából nem tudom eléggé méltányolni. Rettenetesen jó dolog, hogy van egy olyan fórum, ahol ezek a művészek tömörítve, egyszerre és együttesen mutatják be tehetségüket, affinitásukat. Az idén 12 fiatal művész műalkotása ad itt találkát egymásnak, mutatja meg saját, egyéni stílusán keresztül azt a kommunikációs, közösségképző teljesítményt, ami rendkívül fontos a mi tudományos és művészeti szféránk megmaradása szempontjából. Bennem ez szinte fokozhatatlan optimizmust generál, mert úgy gondolom, hogy azok a vészjósló napok, amik itt is hangot adnának a felsőoktatási szférának, a tudománynak és a művészetnek, ilyenkor hirtelen elcsendesednek – fejtette ki Samu János. Hozzátette, ha igazán érzékenyen és receptiven próbáljuk megközelíteni ezt a tárlatot, akkor a halogatás nyomán kialakult példák a tömény esztétikai élményeknek adják át a helyet, és ez egy óriási dolog.

 

Alkotók az alkotásokról

A nagybecskereki származású Somorai Renáta a Pécsi Tudományegyetem harmadéves hallgatója festőművészeti szakon különleges textíliát hozott a megnyitóra. Az Áthatás című alkotásáról elmondta, ez volt az első asszociációja a hálóra. Mármint, hogy azon át lehet hatolni, mert átlátszó. A munkája egy egészen sűrű textil, amelynek áthatósága nem veszett el. Igaz, gátol, de bizonyos mértékben át is enged részeket: ‒ A konferenciára beadott munkámnál a növények formarendszeréből indultam ki. Korábbi alkotásaim kapcsán is felhasználtam ezeket, melyeknek színvilágát különböző festészeti módszerek segítségével dolgoztam fel – magyarázta a fiatal festőművész. Mint mondta, az anyag formai karakterének és felépítésének bemutatása volt a cél, hisz az rétegekre bontva izgalmasan bonyolult és letisztult összetételű, akár távolabbró, akár közelebbről nézzük.

A szenttamási Kiss Natália grafikai szakra jár az Újvidéki Egyetem Képzőművészeti Karára, idén harmadéves. Négy alkotást hozott a kiállításra, ebből három kör alakú műanyagra festett remekmű, egy pedig huzal és fólia segítségével készített szitakötő. Mint mondta, a szita maga is a háló egyik formája, amely a rovar szárnycsapkodása, azaz apró hálószerű szárnyak villámgyors mozgása zümmögésre emlékeztető hangot ad. Ezeknek adott formát, amelyből azután a látogató a saját világából szőhet ábrándokat, emlékeket, árnyékokat: ‒ A háló témaköre igen széles, a pókhálótól kezdve a szitán át egészen a gondolatok hálózatáig terjed. Munkáim által saját hálómat mutattam be, azt, hogy mi az én hálóm, mi minden van itt, és mit jelent ez nekem. Nos, az én hálóm a hálószobám, és a dolgok, amikkel kelek és fekszem, eszem és iszom, lélegzem, élek. Ezek ugyanakkor a vágyaim, a jelenem, az emlékeim. A munkáimban a három kör alakú forma és a szitakötő olyan elemek, amelyek megtalálhatóak a szobámban, és sokat jelentenek nekem. A három kör alakú formában, főleg asszociatívan utaltam egyes elemekre, pl. a szitakötő szárnyaira, amit az anyag áttetszőségével és törékenységével mutattam be. Folyamatosan kutatom, mit szőjek még bele – mondta a fiatal művész.

Szokola Igor, a Művészeti Akadémia végzős hallgatója mintegy 10 db hosszú exponálással készített fotót hozott az idei VMTDK-ra. Portálunknak elmondta, a több másodpercig tartó technikai fotózás által a mesterséges fények találkozásainak eredményeit próbálja bemutatni a közönségnek: ‒ Mesterséges fények összeolvadásáról van szó, amelyek egyúttal szemléltetik az emberek találkozásának sorsát is. Ahogyan az emberek sorsa összekötődik, hálóként összefonódik, úgy találkoznak a fények is az útkereszteződéseknél, és ha ezekre bizonyos szögből tekintünk, más-más értelmet kapunk, akárcsak a mindennapjainkban. A fotókat négy helyszínen, magas épületekről készítettem, és a fények segítségével próbálom ábrázolni az idei témát, a hálót – magyarázta a művész. Rámutatott, számítógép segítsége nélkül, csupán a fényképezőgép teljesítményét felhasználva alkotta meg a fényhálót, amely mindegyik nagyított fotón tökéletesen kivehető: ‒ Sokat kísérleteztem, mire rájöttem, hogy szimmetrikus hálót így, az útkereszteződéseknél lévő fények törése által, pontosabban azok metszésével tökéletesen be lehet mutatni azzal, hogy a fénykép nem klasszikus értelemben vett fotó, hanem annak negatívja, vetülete.

A szabadkai Rác Gyöngyike másodéves akadémiai hallgató az Európa Kollégiumban hallott először a VMTDK-ról és az idei pályázatról, amelyre három kollázs fotóval érkezett. Mint mondta, a háló szó nála azonnal a világhálóra asszociál, és alkotásait is az ott talált ötletekkel,vázlatokkal és fotókkal készítette: ‒ A világhálón elsősorban a művészet vizuális reprezentációját kerestem, amire a legtöbb keresőben elsősorban csak színkavalkádot és ecseteket kaptam, és mint tudjuk, a művészet nemcsak ebből áll. Ezért átálltam az olasz, román és cseh böngészőkre, ahol a kereső rengeteg fotográfiát és enterőrt talált, ami ugyancsak beleesik a művészet szó jelentéstartományába. Éppen ezért munkámmal arra szerettem volna rámutatni, hogy az egészből nagyon hiányzik a diverzitás, ezért ún. screen shootokat, vagyis képernyőképeket készítettem a találatokból – sorolta a fiatal művész. Mint mondta, később ezeket kinyomtatta, majd kis képecskéket vágott ki belőlük, a végére pedig az egész egy mozaikképként, hálószerűen összeállt. Grafikusként elsősorban a geometrikus formákat célozta meg, hogy a mű minél természetesebbnek tűnjön.

 

Paraczky László